2017. 11. 14. 08:27

Az Origo megint a jövőbe látott, vagy csak kiadta a pártlap a feladatot az ügyészségnek?

Lehetne csak egy kis apróság, de nem az. A Matolcsy Ádám által tulajdonolt és irányított lap ugyanis arról írt, hogy "két hét múlva kihallgatja az ügyészség Dobrev Klárát a Czeglédy-Gyurcsány-botrány ügyében", azonban Csongrád Megyei Főügyészség azt írta az Indexnek, hogy az ügyészség nem idézte tanúkénti kihallgatásra a cikkben megjelölt személyt.

Annyit jegyzett meg a főügyészség, hogy

"szükségesnek tartja az üggyel összefüggő valamennyi körülmény, így a cikk alapjául szolgáló kölcsönszerződések nyomozó hatóság általi tisztázását, szükség szerint az abban érintett felek kihallgatásával".

Ez viszont egyáltalán nem azt jelenti, hogy már a hatóság két hét múlva ki is hallgatja Gyurcsány feleségét.

Függetlenül attól, hogy valakiről esetleg megállapítható a bűnösség, azért tartsunk be bizonyos szabályokat -

és mondjunk tegyünk úgy, mintha független lenne az ügyészség, és nem politikai megrendelésre dolgozna.

Persze, a hatalom sajtótermékeit ez zavarhatja a legkevésbé.

Habonyék "kormányzati jósdájának" szánalmas beégésén röhög a fél magyar sajtó

Amikor a 888 betoppant a magyar médiapiacra, mindenki vakarta a fejét és próbált rájönni, hogy mi is akar ez lenni? Október 23-án végre kiderült: Habonyék tulajdonképpen újjáalakították a Gyurcsány-éra legbizarrabb intézményét, a kormányzati jósdát, és csináltak belőle egy hírportálszerűséget. Miért éppen a nemzeti ünnep lenne az a nap, amikor a kormánypárti média nem hazudik?