Százmillió fölötti bírság - Óriási hiba lappang az egészségügyi közbeszerzések rendszerében

Már az egészségügyi államtitkár is nyugtalan.

A csatorna szerint a szabálytalan közbeszerzések miatt lélegeztetőgépek, altató-munkaállomások, laborberendezések megvásárlása csúszik.

A Közbeszerzési Hatóság szerint idén már 6 olyan tender volt, amely kapcsán megbírságolták a közbeszerzéseket kiíró Állami Egészségügyi Ellátó Központot (ÁEEK).

A büntetés összege meghaladja a százmillió forintot.

A pályázatok kiírásáért felelős kórházellátót korábban a mostani egészségügyért felelős államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán irányította, aki a HírTV-nek úgy fogalmazott:

a bírságok nyugtalanítják, de nem tudja, hogy mi volt a baj a pályázatokkal.

"Nem tudom, hogy hányról van pontosan szó. Azt tudom, hogy az elmúlt évben még 75 milliárd forintnyi fejlesztés, beruházás ment le hiba nélkül. Ebben az évben valamilyen oknál fogva – amit én sem értek, és nem tudok – felakadtak a rendszeren ügyek. A hatóság végzi a dolgát, ezt vitatja az állami fenntartó. Meg kell várni, hogy mi a végeredménye, a dolog engem is nyugtalanít egyébként, hiszen korábban erre eddig nem volt példa, meg kell várni, hogy mi történik a bíróságon" - közölte.

Az államtitkár elismerte:

a jogi eljárások miatt hónapokat csúszhatnak az egyes beszerzések.

El kell érni a nyugat-európai átlagot a háziorvosok bérénél - kevesebb mint 5 évünk maradt erre

A legfrissebb hivatalos adatok szerint már nincs rekordközelben, de még mindig háromszáz felett van a tartósan betöltetlen háziorvosi praxisok száma Magyarországon. Bár már túlléptünk a huszonnegyedik órán, de most is lenne mód arra, hogy tompítsunk az orvoshiány hatásán - amennyiben lenne erre politikai akarat. Az okokról az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének (FAKOOSZ) elnökével beszélgettünk.