Az EP ismét tárgyalhat a Bizottsággal a menekültek elosztásáról

390 szavazattal, 175 ellenében, 44 tartózkodás mellett végül jóváhagyták Strasbourgban.

A LIBE október 19-én fogadta el a dublini menekültügyi rendszer reformjáról szóló jelentését, az EP pedig automatikusan ez alapján tárgyalt volna a tanáccsal és az Európai Bizottsággal.

Később azonban a parlamenten belül aláírásgyűjtésbe kezdtek, és a megadott határidőn belül 88 képviselő szavazást kért a mandátumról, ezért a kérdés csütörtökön napirendre került a plenáris ülésen. Szavazásra akkor kerül sor ilyen esetben, ha azt a 751 fős képviselőtestületen belül legalább 76-an kérik.

A szakbizottság által elfogadott mandátumot 390 szavazattal, 175 ellenében, 44 tartózkodás mellett végül jóváhagyták Strasbourgban.

Cecilia Wikström svéd jelentéstevő a szavazás előtt kiemelte: "itt az ideje, hogy szolidaritási alapon végre olyan menekültügyi rendszert hozzunk létre közösen, amely véget vet a kaotikus körülményeknek és rendet teremt a kérdésben".

"Az EP készen áll a tárgyalásra, és ezúton sürgetem a tanácsot, hogy alakítsa ki álláspontját. Szeretnénk minél hamarabb egy jól működő, ténylegesen új, európai menekültügyi rendszert létrehozni"

- fogalmazott.

A LIBE tervezete értelmében minden tagországnak ki kellene vennie a részét a menedékkérők befogadásából. A jövőben nem az a tagállam lenne automatikusan felelős a kérelem elbírálásáért, ahol az érkező belép az EU területére, hogy ezen "frontországoknak" a jövőben ne kelljen aránytalanul nagy terhet vállalniuk. Ezen felelősség megállapításakor az érintettek és egy adott tagállam közötti kapcsolatok is számítanának, ezek hiányában egy fix elosztási kulcs segítségével jelölnék ki az illetékes országot a menedékkérők regisztrálása és biztonsági ellenőrzése után.

A magyar kormány határozottan elutasítja ezt a reformtervezetet, amelynek a szövege arra is kitér, hogy a szabályokat be nem tartó tagállamok csak korlátozottan férhessenek hozzá az uniós forrásokhoz.