Mónus József: „az életükért, a magyarságért, egy országért, és egy nemzetért élő és harcoló emberek világát látjuk itt”

Programajánló: nézze meg, milyen félelmetes fegyverei voltak honfoglaló őseinknek!

November 10-től február 25-ig látogatható a fővárosi AVE Kiállítóházban az az egyedülálló tárlat, amely nemcsak bemutatja a kor legfejlettebb hadi technológiáját, hanem összefoglalja azt a folyamatot is, amely során a ma embere hagyományos eszközökből, hagyományos technológia segítségével rekonstruálta a honfoglaló magyarok legendás fegyverét.

Akik esetleg fanyalognának a misztikumoktól, feleslegesen teszik, itt tényekre, megfigyelésekre, tapasztalatokra és működési mechanizmusokra támaszkodva, lépésről lépésre bizonyítják be régészek és hagyományőrzők, hogy a X. század magyarok nyilai nem a mendemondák világának részei. Annál sokkal jelentősebbek, és tiszteletparancsolóak.

Az állat minden porcikáját felhasználták

Mi a különbség és hagyományos és a nem hagyományos íjak között? - kérdeztük Marx Tibor képzőművészt (Magyar Történelmi Íjász Társaság), aki válaszában elmondta, ők hagyományos módon, tehát ugyanazzal a módszerrel készítik el az íjakat, ahogy azt 1000 évvel ezelőtt is tették. Ragaszkodnak azokhoz a formákhoz, amelyek felől bizonyosak, de nagyon fontosnak tartják az anyagfelhasználást: a mai modern íjak gyártását olcsóbbá teszi a műanyag, de régen csak természetes összetevőket értek el a honfoglalóink.

Egy komplett íjász felszereléshez sok minden kellett: vas a nyílhegyhez és a tegezhez, fa az íj magjához, és persze nyílvesszőhöz. Ezeken kívül minden más alkotó elem állati eredetű volt. Az állat minden porcikáját felhasználták, az inakat, a bőrt, az agancsot, a csontot, a húsát pedig megették. De állati eredetű volt a ragasztóanyag, az enyv is.

A kiállítás létrehozásában szerepet vállaló Magyar Történelmi Íjász Társaságnál nemcsak a tárgyakat, hanem magát a munkafolyamatot is rekonstruálják. Ugyan megesik, amikor gépeket is használnak, ha azzal gyorsabban sikerül fűrészelni, de csak a munkafolyamat gyorsítása érdekében. Ez a hagyományos szemlélet feltétlenül kiszakítja az embert a városi környezetből - magyarázta a képzőművész.

Marx Tibor szerint ma már eljutottunk odáig, hogy az íjásztársadalom kezébe tudják adni azt a hagyományos technológiát, amit már kipróbáltak, és évek óta működik. Ebből a társaság nem csinál üzletet, a tudást, az új fejlesztéseket megosztják az érdeklődőkkel. Így aki szeretne hagyományos felszerelést, az akár el is készítheti magának. Paku Sándor már 4 esztendeje működtet ingyenesen íjkészítő iskolát - tudtuk meg.

A szarus íj használatakor maga a lövés folyamata is megváltozik, hiszen a leletek alapján kétszer olyan nehéz volt a X. századi fegyver, mint a modern darabok, de

"nagyon fontosnak tartom, hogy hagyományos legyen a felszerelés, mert az vezet a hagyományos lövés technikához".

„Ez az egész arról szól, hogy ez a kis fémhegy eljusson a céljához”

Papp Atilla, a Civil Régészeti Alap alapító elnöke, és az AVE Kiállítóház kurátora arra mutatott rá, hogy mivel az íjfelszerelések természetes anyagokból készültek, ezért a klímánknak köszönhetően nincsenek olyan jó állapotú leleteink, mint az Altaj jégbarlangjaiban. Fémek és minimális mennyiségű csontanyag maradt csak meg a honfoglaló ősink íjfegyverzetéből. Az elmúlt 100 évben ugyan sokan foglalkoztak az elméleti rekonstrukcióval, de most nemcsak újraalkotni sikerült az ezeréves örökségünket, de megértették a fegyver működési elvét is. Gyakorlott szakemberek lóháton is kipróbálták a rekonstruált íjakat.

Elmondta, hogy bár rengeteg mellékvágány is kísérte ezt a kutató munkát, de mikor előkerült egy észak-kaukázusi lelőhelyen eredeti formájában egy X. századi tegez, az visszaigazolta, hogy jól csinálták a rekonstrukciót a magyar szakértők.

"Lehet, hogy furcsán hangzik, de ez az egész arról szól, hogy ez a kis fémhegy eljusson a céljához. A többi csak ennek az útnak az eszköze"

- fogalmazott Papp Atilla, hozzátéve, ezt a folyamatot archaikus eszközökkel tudják itt bemutatni a látogatóknak. Ez a jelenben megalkotott múlt, s ha ez a kettő össze tud kapcsolódni, működik, az formálja a jövőt – húzta alá.

"A fegyver azért hálás téma, mert a gyilkolásnál csak az effektivitás számít"

Azt hittük, az íjakról már mindent tudunk, de időközben sok kérdés felmerült arról, hogyan lehet a gyakorlatban megépíteni ezt a fegyverrendszert - mutatott rá Türk Attila régész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetője arra az ellentmondásra, hogy miközben írott források is megemlékeznek honfoglaló őseink félelmetes fegyvereiről, a szálfegyverekkel ellentétben csak nagyon kevés tárgyi lelet maradt fent a X. század íjai után. A szakértő szerint a kiállítás éppen ezért lesz hatással a régészeti kutatásokra is, mert láthatóvá válik, hogy az elméletben felvázolt rekonstrukció a valóságban működik-e.

"A fegyver azért hálás téma, mert a gyilkolásnál csak az effektivitás számít"

- érzékeltette Türk Attila, hogy amíg az ékszereknél, a ruházatnál lehet vitatkozni a különböző változatokon, addig a fegyvereknél annak van igaza, aki a nagyobb hatékonyságot tudja felmutatni. A tárlat a vaskohászattól kezdve, a szarukészítésen át, a fa megmunkálásig szemlélteti hitelesen a X. századi életet és a fegyvereket.

Türk Attila abbéli reményét is kifejezte, hogy azok, akik ezt a kiállítást megnézik, nem fogják ezután megvenni a műanyag nyílvesszőket. Legyen világosan elkülönítve a sport- és a szarusíjak - tette hozzá.

„Az életükért, a magyarságért, egy országért, és egy nemzetért élő és harcoló emberek világát látjuk itt”

Mónus József íjászvilágbajnok, 24 világrekord büszke tulajdonosa egy 20 méteres lövéssel nyitotta meg a rendezvényt; jellemző a szarusíj hatékonyságára, hogy ezzel simán átlőtte a két centi vastag fapajzsot. De világhírű íjászunk nemcsak emiatt tartja megtiszteltetésnek, hogy itt lehetett, hanem mert úgy látja, ilyen kiállítás nemcsak Európában, de a világon sincs még egy.

Egyébként ő is azt gondolja, aki sportíjászként lő, az meg sem közelítheti ennek a valódi lelkiségét, hangulatát, "ez a múltról, mesteremberek világáról szól. Innen jöttünk" - magyarázta. Nemcsak a legjobb kovácsműhelyekre volt szükség (egy X. századi nyílhegy 30 gramm, abból van a tegezben 20 darab - 600 gramm; és mondjuk 30 ezer harcos várja az ellátást, ez legalább 18 tonna fém megmunkálást jelenti), de halászathoz (a halak hólyagjából is nyertek ki enyvet), az asztalosmesterséghez, az állattartáshoz és persze a kiképzéshez is mesterfokon kellett érteni az íjkészítés során. "Annak a kornak a legnagyobb iparágát látod itt" - fogalmazott, hozzátéve ezekkel az íjakkal 300 méterre is célba találtak őseink, de egy akkori íjászmester minden bizonnyal sokkal többet tudott ezekről a fegyverekről, mint amennyit mi felfedeztünk belőlük 1000 év távlatából.

Ez a kiállítás az akkori csúcsot jelentő technológián kívül, az azt használók szellemiségét is bemutatja.

"Nem sportemberekről van szó, hanem az életükért, a magyarságért, egy országért, és egy nemzetért élő és harcoló emberek világát látjuk itt"

- jelentette ki Mónus József.

Persze nem mehetünk el a ma emberének szóló üzenet mellett sem.

Mónus József szerint aki ezen a kiállításon körbenéz, az jó eséllyel átélheti azt a múlt- és nemzettiszteletet, amely aztán segíti őt az életben maradásáért vívott mindennapos harcaikban. Ehhez nem kell íjásznak lenni, mindenki lehet zászlóvivő a saját közegében, az iskolapadban, vagy épp az esztergapad mellett is, mert mi, magyarok együtt vagyunk erősek.