A harmadik ciklusban 90 millió forintért utazott Orbán

Repjegyek.

A külügy közérdekű adatként kiadott listájából kiderül, hogy a miniszterelnök riói utazásán a különgépre szóló jegy 5,6 millió forintba került - írja a Hír TV honlapja. Orbán Viktor hivatalos útjai a harmadik ciklusában több mint 90 millió forintba kerültek, idén szeptemberig számolva.

Összesen 109 alkalommal utazott külföldre, repülőjegyeit átlagosan 837 ezer forintért váltotta. A lista legérdekesebb része, hogy több, ismeretlen célú svájci út is szerepel köztük.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője úgy látja, hogy ezzel foglalkozni demagógia. Elmondása szerint nem sok a 90 millió forint, főleg abban a tekintetben, hogy ezek az utazások milliárdos hasznot hoznak Magyarországnak.

"Végtelenül demagóg kísérletnek tartom azt, hogy eljut oda a politika, hogy a miniszterelnök repülőjegyének árait kezdjük el vizsgálni. Főleg, hogy az az összeg, amiről beszélünk, egy miniszterelnöki delegáció esetében, aminek rendszeresen kell utazni Magyarországra és Európán kívül is szerintem soknak egyáltalán nem tekinthető"

 - mondta.