Kiütötte a Videoton a Debrecent

Fölényesen, 5-2-re győzött a listavezető Videoton a Debrecen otthonában az OTP Bank Liga 16. fordulójának szombati mérkőzésén.

Lendületesen kezdte a mérkőzést mindkét csapat, előbb a Videoton, majd a Debrecen hagyott ki egy százszázalékos helyzetet. A folytatásban aztán már gólokat is láthatott közönség, az első félórában a vendégek kétszer is bevették a debreceniek kapuját, amire a hazaiak csak egyszer válaszoltak.

Szünet után egyre inkább a Videoton akarata érvényesült, a találkozón három gólig jutó Scepovic rövid idő alatt kétszer is betalált, a debreceniek viszont nem tudtak újítani, sőt a hajrában tovább növelte előnyét a székesfehérvári gárda. A hosszabbításban ugyan még szépített a Loki, de a második félidőre széteső DVSC ellen ilyen arányban is megérdemelten nyert a Videoton.