Meglepetés: mégsem mondott le Mugabe

A várakozásokkal ellentétben nem jelentette be lemondását vasárnap esti televíziós beszédében Robert Mugabe zimbabwei államfő.

A hadsereg által házi őrizetbe vett 93 éves vezetőt a kormánypárt, a Zimbabwe Afrikai Nemzeti Szövetsége - Hazafias Front (ZANU-PF) központi bizottsága vasárnap leváltotta pártelnöki tisztségéből, és bejelentették, hogy ha hétfő délig nem mond le az államfői tisztségről, kedden a parlament megindítja ellene az alkotmányos vádeljárást.

Mugabe vasárnap tárgyalt a katonai vezetőkkel, és az elnöki hivatal egyik nevének elhallgatását kérő illetékese a televíziós beszéd előtt arról tájékoztatta a sajtót, hogy az államfő beleegyezett a lemondásba.

"A kongresszus néhány hét múlva összeül. Én fogok elnökölni a vitán" - mondta Mugabe általános meglepetésre.

A televízióban mondott esti beszédében Mugabe elismerte, hogy bírálja őt pártja, a hadsereg és a közvélemény, de nem beszélt az esetleges lemondásáról.

A zimbabwei háborús veteránok vezetője, Chris Mutsvangwa, a Mugabe menesztését célzó kampány vezetője a televíziós beszéd után a Reuters brit hírügynökségnek megerősítette, hogy folytatják a tervezett alkotmányos vádemelési eljárást, és tömegtüntetéseket ígért szerda estére.