2017. 11. 22. 20:01

Az LMP-be igazolhat a szocikat elhagyó KGB-s

Mint arról portálunk is beszámolt, Horváth Imre, a 2014-es újpesti időközi választáson fölényes győzelmet arató politikus otthagyja az MSZP-t.

2014-ben legyőzte a Fideszt, most mégis kilép az MSZP-ből

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke az Indexnek megerősítette a hírt.Horváth Imre 2014-ben az újpesti időközi választáson fölényesen megverte fideszes ellenfelét, így került a Parlamentbe.Mint írtuk, az MSZP és a DK egyezkedését nehezíti, hogy a helyi képviselők sok esetben nem hajlandók elfogadni a döntést, amit a két párt központilag meghoz egy-egy körzettel kapcsolatban.

Az Azonnali úgy tudja, Horváth az LMP színeiben indulhat a következő választáson.

Az LMP nem erősítette meg, de nem is cáfolta az értesülést.

Horváthról 2014-ben a Magyar Nemzet kiderítette, hogy a KGB-től kapott katonai kiképzést. A Horváth által elvégzett öthónapos kurzust a fegyveres szervek emelt szintű parancsnoki állományának tartotta a szovjet KGB.