Az alkotmánybíróság kimondta, lehet a politikusokat bilincsben mutatni

Hunvald György korábbi szocialista országgyűlési képviselő, VII. kerületi polgármester és több társa ellen korrupciós és már bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség. A büntetőeljárásról megjelent egyes tudósítások illusztrációjaként olyan képeket is közzétettek, melyek a politikust kitakarás nélkül, bilincsben, vezetőszáron ábrázolták, amint éppen büntetés-végrehajtási őr kíséri.

Hunvald György a képeteket közlő sajtószervek - a hvg.hu és az Index - ellen indított perben azt kérte a bíróságtól: állapítsa meg, hogy az alperesek az ő engedélye nélkül készített felvételek felhasználásával megsértették a képmás védelméhez fűződő jogát.

A személyiségi jogi pert lezáró döntésében a Kúria kimondta: a közérdeklődésre számot tartó eseményről tudósítás joga elsőbbséget élvez a felperes képmás védelméhez fűződő jogához képest.

Ezután Hunvald György alkotmányjogi panasszal fordult az Ab-hez, amelyben alaptörvény-ellenességre hivatkozva kérte a Kúria ítéletének megsemmisítését. Álláspontja szerint azok a jogerős ítélet meghozatala előtt róla közölt fotók, amelyek őt bilincsben, vezetőszíjon ábrázolták, azt a látszatot keltettek, hogy ő bűnös.

Az Ab határozatában rögzítette, hogy a társadalom széles rétegét érintő büntetőügyről adott tájékoztatás a sajtószabadság körébe tartozik, a büntetőeljárás során pedig önmagában nem sérti az ártatlanság vélelmét a kényszerítő intézkedések alkalmazása. Továbbá jelen ügyben köztudomású ténynek minősült az indítványozó előzetes letartóztatása, amellyel összefüggésben a kényszerítő eszközt alkalmaztak vele szemben. Az pedig nem állapítható meg, hogy erre azért került volna sor, hogy az indítványozót bűnösnek mutassák be a nyilvánosság előtt.

Az Ab a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága esetjogára is támaszkodva kimondta, hogy bár a büntetőeljárások során a hatóságoknak tiszteletben kell tartaniuk az érintett ártatlanság vélelméhez fűződő jogát, ez azonban nem érintheti a sajtó szabadságát. Nem alaptörvény-ellenes, ha a sajtóban közölt tudósításhoz olyan képi illusztrációt csatolnak, amelyen az érintett a jogerős ítélet meghozatala előtt vezetőszáron és bilincsben látható, ez önmagában nem sérti az ártatlanság vélelmét. Az Ab az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az Ab döntését különvélemény nélkül hozta meg. 

Hunvald György 2010 előtti szocialista országgyűlési képviselő és VII. kerületi polgármester ellen több büntetőeljárás is indult, több mint két és fél évet töltött előzetes letartóztatásban. Az egyik ügyben például önkormányzati ingatlanok áron aluli értékesítése, különféle megbízási szerződések és más, kisebb súlyú cselekmények miatt vádolták meg. Az ingatlanügyekben felmentették, ám a kisebb súlyú cselekmények közül kétrendbeli hivatali visszaélés miatt jogerősen egy év letöltendő szabadságvesztést kapott, amit azonban előzetes letartóztatása miatt letöltöttnek tekintettek. Még jelenleg is van folyamatban büntetőeljárás Hunvald György ellen.