A Fidesz lesöpörte az asztalról a Jobbik családtámogatást bővítő javaslatát

A Népjóléti Bizottság fideszes többsége nem tartja szükségesnek a támogatások bővítését.

A magyar társadalom legnagyobb problémája, s egyszersmind a jövőjét destabilizáló legveszedelmesebb fenyegetés nem más, mint elégtelen népesedési helyzetünk - áll a Jobbik közleményében.

A tárgysorozatba vétel elutasításával a fideszesek azonban azt is lehetetlenné tették, hogy az Országgyűlés legalább tárgyalhasson a néppárti felvetésekről.

"A nemzet sorsát alapvetően a népesedési folyamatok határozzák meg, márpedig a magyarság a demográfiai szakadék szélére sodródott. A magyar társadalom már évtizedekkel ezelőtt az önfelszámolás útjára lépett, s ha nem történnek az eddigieknél is határozottabb népesedéspolitikai intézkedések, akkor kiírják a nemzetet a történelemből. A kormánypárti képviselőkre nem hatottak Gárdonyi szavai sem, aki szerint „a család, olaj az élet lámpásában”, ezért teljesen jogos igény a felelősen gyermeket vállaló szülők részéről, hogy az állam a gyermeknevelésre a humántőkébe való nagyon komoly közérdekű befektetésként tekintsen, és éppen ezért, fokozottabban támogassa is azt" - véli Ander Balázs, a közleményt jegyző képviselő.

Az elégtelen születési rátából, az elöregedési recesszióból, a rettentően magas halandóságból, és a kivándorlásból táplálkozó több tízezres évi fogyás, valamint a vidék elnéptelenedéséből, illetve a cigányság nem integrálódott részének demográfiai robbanásából fakadó problémák komor árnyékot vetnek az ország jövőjére. 

A Jobbik szerint egyfajta népesedéspolitikai szándéknyilatkozatként is felfogható határozati javaslat elutasításával a Fidesz egyértelművé tette, hogy még a legfontosabb nemzetstratégiai ügy esetén sem hajlandóak felülemelkedni a pártpolitikai szemléleten.

Kormányra kerülve, a Jobbik szem előtt fogja tartani, hogy a gyermeknevelés állam részéről történő figyelembe vétele nem holmi szociális kegy, hanem a megmaradásba, a jövőbe való legbiztosabb befektetés.