Miskolcon is fél a Fidesz a Jobbiktól: jön a plakátadó, brutális összeget szabtak meg

Miskolc is beáll azon fideszes önkormányzatok sorába, amelyek a legmagasabb adót vetik ki a az óriásplakátok tulajdonosaira. 

Miután a Fidesz szerint Miskolc gazdasága szárnyal, az új adónak egyetlen célja lehet, a Jobbik elhallgattatása, véli a párt miskolci frakcióvezetője. Jakab Péter az erről tartott tájékoztatón elmondta, Kriza Ákos azt javasolja, hogy

januártól óriásplakátonként a tulajdonosok a legmagasabb összeget, évi 144 ezer forintot fizessenek az önkormányzatnak.

Mindez Jakab szerint része annak a Jobbik elleni akciónak, amely során a fideszes önkormányzatok országszerte hoznak ugyanolyan tartalmú rendeleteket, a legnagyobb adóteherrel sújtva a plakátok tulajdonosait azok után, hogy a Jobbik 1100 reklámeszközt vásárolt.

A Fidesz a kormányhivatalok, az Állami Számvevőszék és az ügyészség után az önkormányzatokat is csatasorba állítja, hogy elhallgattassák a legerősebb ellenzéki pártot. Eközben azokat is súlyos adókkal terhelik, akik családi vállalkozásként vagy társasházként próbálnak a plakátokból jövedelemhez jutni, hívta fel a figyelmet a Jobbik politikusa.

Ez már egészen félelmetes: azért sújtják újabb adóval a lakosságot, hogy a Jobbik ne plakátoljon

A településkép védelméről szóló törvény módosítására hivatkozva Schmidt Csaba (Fidesz) előterjesztése alapján Tatabánya is adókötelessé tenné a városban elhelyezett reklámhordozókat 2018. január 1-től. Úgy néz ki, új frontot nyitott a kormánypárt a plakátháborúban, illetőleg a legerősebb ellenzéki párt elhallgattatása érdekében.Eddig példátlan módon, Szombathelyen már megszövegeztek egy önkormányzati rendeletet, amelyet jövő csütörtökön tárgyal majd a képviselő-testület.

Ez gyönyörű: az Ön pénzéből fizethették ki a közszolgákat, hogy elvégezzék a párt utasítását

A Népszava forrásai határozottan állítják: többeknél az átutalás már meg is történt és az októberi fizetéssel együtt megjelent a számlájukon a több százezer forintra rúgó összeg. Mindez azt jelenti, hogy a kormány alighanem közpénzen végeztette el azt a munkát, amely a Fidesz politikai érdekeinek megfelelően, segítette a kabinetet bíráló plakátok visszaszorítását - írta a lap.

„A hatalom elvesztésétől való félelem láthatóan elvette a Fidesz maradék józan eszét: most már lőnek mindenre és mindenkire, nem számít, hogy kit tesznek tönkre, a lényeg, hogy a Jobbik köztük legyen”

- jelentette ki Jakab Péter, aki szégyenletesnek nevezte, hogy Kriza Ákos képes újabb adót kivetni, és ezzel a reklámpiacon miskolci munkahelyeket veszélyeztetni csak azért, hogy hatalomban tartsa Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselőt. A jobbikos politikus szerint ez is mutatja, Miskolcnak polgármester helyett csak egy fideszes helytartója van.