2017. 11. 23. 07:35
MTI

Merkelék hazahozatnák a németországi dzsihadisták gyermekeit Irakból, a nemzetbiztonság nem lelkesedik

A német kormány hazaszállíttatná az Iszlám Állam terrorszervezet soraiban harcoló német állampolgárságú dzsihadisták gyermekeit Németországba - jelentette szerdán a Süddeutsche Zeitung című lap, illetve a WDR és NDR közszolgálati médiatársaság.

A Süddeutsche Zeitung, a WDR és az NDR úgy tudja, hogy a berlini külügyi tárca felkérte az iraki kormányt,

engedélyezze a börtönökben illetve kihallgatási központokban fogvatartott német szülők gyermekei kiutazását Németországba.

 A bagdadi vezetés egyelőre nem reagált a megkeresésre.

Sajtóértesülések szerint legalább hat kiskorúról van szó. A gyermekeket az anyjukkal együtt tartják őrizetben. Őket az Iszlám Állam által egykor uralt területen fogták el. Úgy tudni, az észak-iraki Kurdisztán székvárosában, Erbílben a gyermekek közül négyen "raboskodnak", az egyik őrizet alatti anya ráadásul várandós.

A gyerekek egy részét szüleik vitték magukkal a terrorista szervezet, az Iszlám Állam "kalifátusába", mások ott születtek.

Fogva tartásuk körülményei aggasztóak: az erbíli börtönben a német szülőktől származó

kisgyerekek több mint hatvan másik nővel és más állampolgárságú gyerekkel vannak összezárva egy cellában.

A német külügyminisztérium szerint a szóban forgó gyerekek jobb kezekben lennének Németországban élő rokonaiknál.

A gyermekek hazaszállításáról való döntést megelőzően a német kormány biztonsági kérdéseket is megvitatott. A nagyon fiataloknál mindez nem jelenthet gondot a biztonsági szolgálatok szerint.

Hans-Georg Maassen, a német Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) vezetője ugyanakkor ismételten

óvott az idősebbek jelentette biztonsági kockázatoktól.

Maassen szerint veszélyt jelenthet, ha a dzsihadisták gyermekei, akiket iszlamista tanok alapján neveltek fel a háborús övezetekben, visszatérnek Németországba. Hozzátette:

"ezzel (Németországban is) egy újabb dzsihadista-nemzedék nőhet fel".