2017. 11. 23. 19:55

Érvényesíthetők az emberiességi szempontok a csatamezőn?

A nemzetközi hadijogot alapvetően a hagyományos típusú konfliktusokra írták, korunkra viszont sokkal inkább jellemzők az aszimmetrikus és hibrid hadviselési módszerek. Az érvényben lévő regulák alkalmasak ezek szabályozására? Működhetnek-e az emberiességi szempontok a harctéren? Világok háborúja, a háborúk világa - II. rész.

A témával kapcsolatban Világok háborúja, a háborúk világa címmel szerveztek biztonságpolitikai előadást. A prezentációt Resperger István ezredes kezdte, az első részben az ő szempontjait mutattuk be, melynek központi témája a modern hadviselés volt. A mostani részben Lattmann Tamás előadását összegezzük, a vezérfonal a nemzetközi hadijog.

Nem fogunk békében élni, de hogyan néznek ki a mai háborúk?

Abban már biztosak lehetünk, hogy a történelem nem ért véget a XX. századdal. Beköszöntött a modern háborúk kora, a hagyományos hadviselés háttérbe szorult. Milyen eszközök jellemzik a mai konfliktusokat? Mire számíthatunk a jövőben? Világok háborúja, a háborúk világa - I. rész.

Hogyan szabályozza a nemzetközi jog azokat a problémákat, amiket az ezredes felvetett? Az első válasz az, hogy

„Hiányosan és tökéletlenül.”

A második már az, hogy természetesen elképzelhető valamiféle kísérlet arra, hogy javítsanak ezen a helyzeten.

Nemzetközi jog

A nemzetközi jog egy olyan speciális fajtája a jognak, aminek az egyik legfontosabb sajátossága, hogy nincs egy központi jogalkotó. Ahol van ilyen, ott sokkal egyszerűbb a helyzet. A nemzetközi jog szabályai állami konszenzuson alapulnak. Nincs olyan nemzetközi jogszabály, amelyik mögött ne lenne ott az államok egyetértése – vagy legalább akkor ne létezett volna egység, amikor az megszületett. Később persze változhat egy állam véleménye az adott témáról.

A hadviselésre vonatkozó szabályaink is állami konszenzust tükröznek. Vannak bizonyos közös értékek és érdekek, amik hadviselési helyzetben az ellenséges államoknál is azonosak.

Abból kell kiindulnunk, hogy a háborúban nem feltétlenül cél, hogy teljesen megsemmisítsük a másikat. A hadijogi szabályoknak ez a sarokköve: a legitimnek tartott cél eléréshez nem kell túlzott kárt okozni.

Ennek egyik eklatáns példája a sebesültek vagy fegyvert letevők kérdése. Ha egy katona megadja magát, vagy sebesülése miatt magatehetetlenné vált, akkor már nem járul hozzá az ellenséges katonai képességekhez, ezért nem szükséges őt támadni.

A nemzetközi szerződésekbe először jellemzően a humanitárius területtel kapcsolatos kérdések kerültek be, mert a kifejezetten hadi kérdésekben nehezebb egységet találni az államok között. Az ilyen döntésekben szerepet játszik az államok politikai gondolkodása és a közvélemény részéről érkező nyomás is.

A hadijogi szabályokat sokan rózsaszín ködnek tartják, amiben nincs katonai realitás. Lattmann szerint általában nem irreális dolgokat várnak el ezek az előírások. A doktrínák kimunkálásában sokszor katonák és részt vesznek/vettek, akik pontosan tudják, hogy miről van szó. Ők a biztosítékai a katonai realitásnak, nélkülük lehet, hogy tényleg rózsaszín köddé válnának ezek az elvárások.

A realitás kérdéséhez szorosan kapcsolódnak az emberiességi kérdések, ugyanis ezek mellett hajlamosak lehetünk elnézni a realitás felett.

Az előadó erre azt a példát hozza, hogy egy 12 éves gyerek által elsütött Kalasnyikov ugyanúgy megöli a katonát, mint egy 40 éves férfi lövése. Természetesen kímélni kell a gyerekeket, kell, hogy legyen ennek egy emberiességi olvasata, de ezt nehéz szem előtt tartani háborús időkben. Mit csinálsz, ha gyerekek lövik le a katonáidat? Ilyen esetekben mi a prioritás? Az emberiességi szempont vagy a saját erők védelme?

A hadijog megsértését ma már akkor sem engedheti meg magának egy reguláris haderő, ha a másik fél (terrorcsoport, irreguláris haderő, félkatonai szervezet stb.) így tesz. A tömegtájékoztatás miatt lemoshatatlan folt keletkezhet az adott ország haderején ilyen esetben. Az viszont felvet kérdéseket, hogy az egyenlőtlen játékszabályok miatt mit tehet a katona a harcmezőn? Ha maradéktalanul betartom a hadijogot, nagyobb eséllyel meghalok, mint, ha nem feltétlenül tisztességes eszközökkel is játszok. Ez mérlegelés kérdése, csak a probléma ott kezdődik, hogy háborús helyzetben általában nincs idő a moralizálásra.

Visszatérve az emberiességi kérdésekre, az aszimmetrikus hadviselésben az emberi tényező is veszélyt jelent. A katona is ember, ezért működik a félelemérzete.

Az iraki Fallúdzsa városában egy amerikai tengerészgyalogos lelőtt egy magatehetetlen sebesültet, mert abban a megalapozott feltevésben volt, hogy ez csak egy csapda. Az előző bevetéseken több bajtársa is úgy vesztette életét, hogy a sebesültnek álcázott terrorista felrobbantotta magát. Akit viszont ekkor lelőtt, nem álcázott merénylő volt.

A katonát később felmentették, mert nem lehetett bizonyítani a bűnelkövetési szándékot. Az már a következő jogalkotási probléma, hogy ilyen védekezéssel azokat is fel lehet majd menteni, akik tényleg indokolatlanul gyilkoltak.

A létező nemzetközi jogszabályok több évtizedes, adott esetben évszázados jogfejlődés során alakultak ki – de jellemzően a klasszikus hadviselésre alkották, nem az aszimmetrikus vagy hibrid típusra.

„A kérdés az, hogy aszimmetrikusban vagy hibridben mennyire működőképesek ezek a szabályok?”

A két "friss" hadviselési formát alapvetően új jelenségeknek tartjuk, de bizonyos formáik már korábban is alkalmazásra kerültek, ismertek voltak. A korábbi konfliktusokban az előcsatározó egységek tevékenységét is lehet egyfajta aszimmetrikus vagy hibrid háborúként értelmezni.

A modern hadviselési szituációkban az egyik legnagyobb kérdés a különböző személyek helyzete. Ez abból is fakad, hogy a harcérintkezésekben valóban csak az államok azon aktorai vesznek részt, akiknek ez a dolguk, vagy mások is? Hivatalosan egyik államhoz sem kötődő, adott esetben felségjelzés nélküli, félkatonai egységek akciói egy idegen állam területén egy másik ország érdekében. Ez legitim tevékenység?

Az új hadviselési formákat korábban akkor alkalmazták, amikor nem tudtak jobbat kitalálni. Ma – főleg a hibrid esetében – azért használják, mert politikailag ez a legkényelmesebb. Vegyük példának az orosz-ukrán konfliktust, amiről tulajdonképpen azt is nehéz megítélni, hogy államok közti konfliktus-e, vagy egy országon belüli. Oroszország katonailag viszonylag egyszerűen legyőzhetné Ukrajnát, de a nagy politikai ár miatt nem kockáztatnak nyílt konfliktussal.

Kérdés, hogy a nemzetközi jog tud-e mit kezdeni ezzel a helyzettel? A mostani jogszabályok alkalmasak-e arra, hogy az új hadviselési formáknak is keretet adjanak?

Az utóbbi időben nagyon sok tapasztalati anyag gyűlt össze az aszimmetrikus hadviselésben, így már az ezzel kapcsolatos kérdéseket is kezdik beépíteni a hadijogi gondolkodásba.

Ahogy az előző cikkünkben kifejtettük, az aszimmetrikus hadviselés másképp működik, mint a hagyományos. Itt már nem csak a fegyveres összecsapások vannak előtérben, hanem azok politikai hatása is.

Genfi egyezmények

A jelenleg hatályban lévő négy, 1949-es genfi egyezmény a következő területeket szabályozza:

  • hadrakelt fegyveres erők sebesültjeinek és betegeinek helyzetének javítása
  • tengeri haderők sebesültjeinek és betegeinek helyzetének javítása
  • hadifoglyokkal való bánásmód
  • a polgári lakosság háború idején való védelme

 

Ezeket később három kiegészítő jegyzőkönyv módosította:

1977 – nemzetközi fegyveres összeütközések áldozatainak védelme

1977 –  a nem nemzetközi fegyveres összeütközések áldozatainak védelme

2005 – jegyzőkönyv egy további megkülönböztető jelvény elfogadásáról

A háborúk átalakulása miatt vita tárgya, hogy megfelelők-e a mostani jogszabályok ezekre. Az egyik legnagyobb problémát a nemzetközi és a nem nemzetközi, tehát belső fegyveres konfliktusok közti különbségtétel jelenti. Klasszikus állam kontra állam háború már nem nagyon van.

Sok esetben nehéz eldönteni, hogy mit minek tekintünk. A spanyol polgárháború nemzetközi jogi értelemben belső konfliktus volt, pedig jelentős nemzetközi részvétel volt a Szovjetunió, a Harmadik Birodalom, de még Mexikó, Olaszország és Portugália részéről is. Ezek alapján már nemzetközi konfliktusnak is lehetne ítélni ezt az eseményt. Napjainkban a kelet-ukrajnai háborút nehéz definiálni. Bizonyos olvasat szerint ez is egy belső konfliktus, de az orosz tevékenység miatt beleeshet az államok közti összecsapás kategóriájába is.

Egyensúlyi helyzet

A hadviselésben általában létezik az egyensúlyi helyzet: szuverén állam a szuverén állam ellen. Ez volt az alap, ennek köszönhető az is, hogy a hadifoglyokat csak azért nem büntethetjük meg, mert harcoltak ellenünk. Belső konfliktus esetén ez a szuverén egyenlőség hiányzik. Ilyen esetben az állam azt mondja, hogy rajta kívül nincs másik szuverén fél, ahogy ez az utóbbi időben Katalóniában is megmutatkozott.

A hibrid hadviselés fogalmánál definíciós vitával állunk szemben, mert itt még arra sincs szükség, hogy fegyveres konfliktus történjen.

  • Bevatkozni egy másik állam választásába hadviselés?
  • A politikai befolyás építése idegen országban, nem baráti szándékkal, hadviselés?
  • Idegen állam számítógépes rendszereinek meghekkelése hadviselés?

A jogászok félnek attól, hogy egyértelműnek ítéljék az ilyen helyzeteket, mert ha egyszer hadviselésnek minősítik ezeket, akkor nem lehet visszalépni. Ha viszont ez megtörténik, akkor a katonai felfogás szerint fegyveres csapással is lehet válaszolni egy kibertámadásra, mert hadviselésről van szó.

Ebben már van egy létező, de nem feltétlenül modellértékű példa. Az Észtországot ért orosz kibertámadásokat a NATO nem nyilvánította hadviselésnek.

Lattmann Tamás szerint a robotokra, drónokra, távvezérelt fegyverekre a jelenlegi hadviselési szabályok nagy része alkalmazható, még akkor is, ha ezt nehéz elképzelni.

A nemzetközi hadijog következő nagy vitája az automatizált fegyverrendszerek szabályozási kerete lehet. Az előadó szerint pro és kontra legitim érvek hangzanak el a ma már zajló érvelésben, de egyelőre nem sikerült határozottan eldönteni, hogy ezen eszközök alkalmazása jogszerű-e.

(címlap: Izraeli katonák tartóztatnak le egy fiatal palesztin fiút Ciszjordániában, 2014)