2017. 11. 23. 11:21

Most csak 12 millióval drágult tovább a vizes vb

Három hónapja leengedték az utolsó csepp vizet is az óriási sikerként elkönyvelt vizes vb medencéiből, de szinte nem múlik el nap úgy, hogy ne értesülnénk újabb és újabb költségnövekedésről. Ezúttal egy buszforduló pótmunkái miatt nyúlhatunk a zsebünkbe.

A Duna Aréna melletti média és látogatói buszforduló pótmunkái miatt ismét 12 millió forint folyik el a több mint három hónapja véget ért vizes vb pénztárcájából. Az EU-s közbeszerzési értesítőben ma megjelent hirdetmény szerint az eredetileg 85 milliós munka közben a szervezők jelezték a kivitelező felé, hogy hiányosságok merültek fel, melyek elhárítása nélkül nem valósulhat meg a buszforduló.

A vállalkozónak (Satis Mobil Projekt Kft.) ezért az alábbi pótmunkákat is el kellett végeznie:

  • Kandeláber tervtől eltérő helyre való áthelyezése. Az elkészült lépcsőkorlátokat meg kellett hosszabbítani mindkét helyen a becsatlakozó útig, a baleset elkerülése érdekében.
  • Mobil kerítés, a busz útvonalát az út mellett mindkét irányban ideiglenes kordonnal kellett elhatárolni.
  • A terven szereplő aszfaltmennyiséget meg kellett növelni egészen a Cserhalom utca kapuig, (telekhatárig), a tervtől eltérően, a terv szerint elkészült úttal megegyező felülettel, 55 méter hosszan.
  • A buszforduló résznél az úttal körbekerített erdős szakaszon teljes humuszterítést kellett elhelyezni, kifejezetten azokon a részeken, ahol a régi útalapot nem fedte az elkészült új út. Ezen felül még a buszfordulót a Staff parkolóval összekötő járda mellé is humuszt kellett teríteni.

Ez a pótmunka nettó 12 288 025 forintunkba fáj.

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a Hajós Alfréd Uszoda is drágult, bár ott az árnövekedés még belefér az előirányzott 3 milliárd 30 millió forintos keretbe.

Százmillióval drágult a vizes vb, Mészáros Lőrinc haverja kaszál rajta

Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy a több mint három hónapja véget ért vizes vb-re felújított Hajós Alfréd Uszoda légtechnikai rendszere nem megfelelő, ennek javítására új berendezéseket kellett beszerelni. Ehhez azonban meg kellett bontani a tetőt, az október végi vihar pedig e bontások mentén nemes egyszerséggel befújta az esőt a tető alá.

Ez a beruházásdrágulás annyiban más, hogy – ahogy az a Közbeszerzési Adatbázisban fellelhető összegzésből is kitűnik – a Satis Mobil Kft. adta a legolcsóbb ajánlatot, de még ez a 85 252 395 forintos ajánlat is 57 695 forinttal meghaladta az erre előirányzott 85 194 700 forintos keretet. A mostani, több mint 12 milliós drágulás a vállalkozói díj csaknem 15 százalékát teszi ki. Vagyis valaki nagyon elrontott valamit a tervezés során.