Ha az Alkotmánybíróságon múlik, akkor a választásokig biztos nem lesz vége a CEU- és a civil ügynek

A politika fontosabb mint az alkotmányosság?!

A döntés elhúzódását jól jelzi, hogy a Magyar Nemzet információi szerint a testület ülésén nem is volt még napirenden egyik kérdés sem. Mivel pedig mind a civil szervezetek kérdése, mind a felsőoktatási törvény módosítása politikai csatározások középpontjába került, elképzelhető, hogy az áprilisi választások előtt nem is hoz határozatot a testület, azzal ugyanis könnyen abba a helyzetbe kerülhet, hogy vagy az ellenzéki, vagy a kormánypárti pozíciókat erősíti.

Nagy nap ez a mai (1.) - a Fidesz a parlamentben visszaállt Soros György pártjára

Kedden tárgyalta sürgősséggel az Országgyűlés a nemzeti felsőoktatásáról szóló törvény újbóli módosítását, majd még aznap Orbán Viktor meg is szavaztatta a Lex CEU-ról a képviselőket. Csakhogy amíg áprilisban még a Soros-egyetem bezárásáról beszélt a fideszmédia, addig októberben már egy szót sem írnak arról, hogy a „törvényes keretek figyelembe vételével" egy évnyi haladékot ad a CEU-nak (és még véletlenül sem a Soros-egyetemnek...)

Mindezt azért tehetik meg, mert az utólagos normakontroll esetében semmilyen határidő sem köti az Alkotmánybíróságot, így a jelek szerint nem is fognak állást foglalni az ügyben.

Íme, a Fidesz civil szégyenlistája: Rex Kutyaotthon, WWF, SOS Gyermekfalu, Vöröskereszt, Bátor Tábor

Elkészült az első lista arról, hogy melyik civil szervezetek fogadtak el legalább 7,2 millió forintot külföldről. A szégyenfalon eddig harmincketten szerepelnek, így vált a nemzet ellenségévé többek között a:WWF Világ Természeti AlapCORDELIA ALAPÍTVÁNY, a Szervezett Erőszak ÁldozataiértSOS - GyermekfaluMagyar Ökumenikus SegélyszervezetBátor Tábor AlapítványRex KutyaotthonMagyar VöröskeresztA lista itt található.

Így viszont maradhat a végeláthatatlan Sorosozó-kommunikáció.