Ne akarjon ma Budapesten autózni

Jön a kínai miniszterelnök, és előre türelmet, valamit megértést kérnek. Mondjuk szombat van, egyáltalán minek is kéne menni bárhová?

Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatójának közlése szerint naponta több alkalommal hosszabb-rövidebb lezárások várhatók a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető útszakaszokon, ezért arra kérte az utasokat, hogy szánjanak a szokásosnál hosszabb időt a repülőtérre történő kijutásra, és legalább két órával a járat indulása előtt érjenek ki a repülőtérre, indulás előtt pedig tájékozódjanak az aktuális forgalmi hírekről.    

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint vasárnaptól szerdáig lezárják a forgalom elől többek között a Lánchidat, a Széchenyi István teret, az Apáczai Csere János utcát és ezek környékét, továbbá a Pesti alsó rakpartot a Jászai Mari tér és a Március 15. tér között. Gépkocsival ezekbe az utcákba egyáltalán nem lehet behajtani, és gyalogosan is csak a rendőrség helyszíni engedélyével.
   
A delegáció Budapesten tartózkodásának ideje alatt ezeken kívül más fő közlekedési útvonalakat is lezárnak, ezért a BKK kéri a fővárosban közlekedőket: aki a belvárosba tart, ezeken a napokon lehetőség szerint ne gépkocsival közlekedjen, válassza a kötöttpályás közösségi közlekedési járatokat.
   
A lezárások miatt változik egyes közösségi közlekedés menetrendje is, a 16-os autóbusz rövidített útvonalon a Széll Kálmán tér és a Clark Ádám tér között visz utasokat, ezért a budai Vár közösségi közlekedéssel csak a Széll Kálmán tér felől lesz elérhető. A 105-ös busz két szakaszon, megosztva közlekedik, a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér közötti szakasz kimarad, a Boráros tér felé közlekedő 15-ös és 115-ös busz a 9-es járat vonalára terelve közlekedik a Kossuth tér és az Üllői út között, a 916-os és a 990-es éjszakai busz a Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át közlekedik.
   
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető útszakaszok forgalmát vasárnap 14-15 óra körül 15-30 percre, jövő szerdán pedig 11 és 12 óra között fél órára korlátozzák.
   
További forgalmi változás, hogy vasárnap délután 14 és 16 óra között nem jár majd a kisföldalatti, 15 óra körül az M3-as autópálya fővárosi bevezető szakaszának forgalmát is korlátozzák, 15.30 körül az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky kereszteződését is lezárják néhány percre. A budai Vár, a Clark Ádám tér, a Lánchíd utca, valamint az Attila út és a Krisztina körút kereszteződésének forgalmát a 17.30 és a 20.30 között két alkalommal fél órára korlátozzák, emiatt módosul az 5-ös, a 16A és a 178-as busz közlekedése.
   
Hétfőn 7 és 10 óra között lezárják az Andrássy út-Dózsa György út-Ajtósi Dürer sor-Stefánia út útvonal forgalmát, több alkalommal a keresztirányú forgalmat is korlátozzák. Várhatóan 8 és 10 óra között ismét leáll az 1-es metró, módosul ezen kívül a 72-es, a 74-es, a 75-ös, a 77-es és a 79-es trolibusz, továbbá a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as busz útvonala is.
   
A tervek szerint 15 és 23 óra között lezárják a forgalom elől a Közraktár utca-Bakáts utca-Lónyay utca-Mátyás utca által határolt területet. Ebben az időszakban a 2-es villamos a Közvágóhíd felől csak a Boráros térig, a Jászai Mari tér felől pedig csak a Széchenyi István térig visz utasokat, a 15-ös és a 115-ös busz pedig az Üllői út-Ferenc körút útvonalon halad.
   
Kedden lezárják a forgalom elől a Kossuth Lajos teret és környezetét 12 órától várhatóan 21 óráig, a 2-es metró ebben az időszakban megállás nélkül áthalad az állomáson. Emellett 14 és 15 óra között, majd 19.30 és 20.30 között mintegy fél órára a Bajcsy-Zsilinszky út-Alkotmány utca útvonalat is. 
   
Szerdán 8-9 óra körül lezárják a forgalom elől az Attila utat és a Palota utat, majd 9-10 óra körül a Palota utat és a Krisztina körutat. Nem lehet majd közlekedni az Andrássy úton és a Hősök terén 10 órától várhatóan egy órán keresztül és a kisföldalatti sem fog járni.
   
A Terrorelhárítási Központ (TEK) közleménye szerint a Li Ko-csiang kínai miniszterelnök látogatásához kapcsolódó személyvédelmi feladatokat - a belügyminiszter kijelölése alapján - a TEK látja el. A nemzetközileg védett személy biztosítása érdekében a TEK a szükséges személy- és létesítményvédelmi intézkedéseket életbe lépteti és ezeket a látogatás végéig fenntartja, a korlátozásokról a TEK honlapján lehet tájékozódni. 
   
A központ előre türelmet és megértést kért az esetlegesen előforduló kényelmetlenségek miatt.