A Down-szindrómás magzatok életét védené a lengyel Szejmhez benyújtott abortusz törvény

Ismét abortuszvita kezdődhet Lengyelországban.

Lengyelországban az 1993 óta érvényben lévő magzatvédő törvény értelmében többek között akkor lehet legálisan elvégezni a terhességmegszakítást, ha a magzat visszafordíthatatlan vagy életveszélyes károsodást szenvedett, illetve gyógyíthatatlan betegségben szenved. Az új tervezet ez utóbbi kitételt törölné a jogszabályból.

A törvénymódosítási javaslat szerzői arra mutatnak rá, hogy az említett előírásra hivatkozva Lengyelországban évente mintegy ezer terhességmegszakítást hajtanak végre, nagyobbrészt Down-szindrómás magzatokon, annak ellenére, hogy a Down-kór besorolása a törvényben körülírt betegségek közé jogi és erkölcsi kételyeket vet fel. 

A tervezetet benyújtó polgári bizottság képviselője, Kaja Godek - maga is egy Down-szindrómás gyermek édesanyja - sajtóértekezletén elmondta: a nagyszámú aláírás összegyűjtése annak bizonyítéka, hogy "a lengyelek érzékenyek a gyengébbek és a betegek sorsa iránt".

Godektől az újságírók megkérdezték, hogy befolyásolhatja-e a tervezet parlamenti megvitatását, hogy parlamenti képviselők egy csoportja október végén kérdéssel fordult az alkotmánybírósághoz ugyancsak a beteg magzatok védelmében. 

Amennyiben az alkotmánybírák döntése "védi majd a fogyatékkal élő személyek életét", és az ítéletet még a parlamenti vita előtt közzéteszik, "az ügy el is lenne intézve" - válaszolt Godek, utalva ezzel arra, hogy a polgári javaslat szerint törlendő előírás alkotmányellenessé nyilvánítása esetében módosító javaslatuk tárgytalanná válna.

A szejm tavaly ősszel elutasította magzatvédő szervezetek egy másik, gyakorlatilag a teljes abortusztilalmat célzó törvényjavaslatát. A több mint félmillió aláírással támogatott tervezet ezt megelőzően országos tiltakozásokat váltott ki, és az összes parlamenti frakcióban akadtak képviselők, akik nem támogatták, többek között azért, mert büntethetővé tette volna a műtétet végző orvosok mellett a terhességmegszakításon áteső anyákat is. 

Megszülessen azért a gyerek, hogy csak egy pillanatot éljen?

Jaroslaw Kaczynski, a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke kijelentette, hogy pártja tovább akarja szigorítani az ország abortusztörvényét, és megtiltaná a terhesség megszakítását a súlyos fejlődési rendellenességben szenvedő vagy életképtelen magzatok esetében is.

Az újabb kezdeményezés nem tartalmazza az utóbbi kitételt. A tervezetről az előző hetekben pozitívan nyilatkozott  több vezető lengyel politikus, a kormányzó konzervatív Jog és Igazságosság képviselőin kívül az ellenzéki jobboldali Kukiz´15 tagjai is. Andrzej Duda elnök kilátásba helyezte, hogy parlamenti megszavazása esetén aláírná a módosítást.

Októberben egy, ugyancsak a terhességmegszakításra vonatkozó másik, liberális tervezetet is benyújtottak, amelyet mintegy 500 ezren írták alá. A tervezet a terhesség 12. hetéig tenné szabadon hozzáférhetővé az abortuszt, és visszaállítaná a jelenleg vényköteles esemény utáni tabletta szabad forgalmazását.

Lengyelországban jelenleg csak akkor megengedett a 12 hétnél fiatalabb magzatok elvetélése, ha a terhesség nemi erőszak következménye. Beteg magzatok esetében, valamint ha az anya élete veszélyben forog, a törvény a terhesség minden fázisában megengedi az abortuszt.

A  két tervezet parlamenti megvitatásának időpontja még nem ismert.