Gyönyörű kézilabdacsarnok épül Gyálon, ahol csak kézilabda nincs

Két és fél milliárdból. 

Hamarosan épülni kezd a Gyáli Sportcsarnok és Kézilabda Képzési Központ építése - adja hírül az Index. A beruházás 2,43 milliárd forintból valósul meg, ami nagyjából 20 százalékkal haladja meg a tervezett összeget. De messze nem ez a legnagyobb probléma a projekttel. Hanem az, hogy 

Gyálon nincs felnőtt kézilabdacsapat. 

Egy 6-14 éves gyerekekekel foglalkozó ifis csoport működik a városban, jelen állás szerint tehát nekik épül 

az 500 férőhelyes csarnok. 

A létesítmény a két éve elfogadott helyi sportkoncepció alapján nem csak kézi-, de kosárlabda eseményekre is alkalmas lesz. Igen, jól sejti:

Gyálon kosárlabdacsapat sincs. 

Viszont öt kilométeres körzeten belül Pestszentimrén és Vecsésen is működik profi kézis csapat. Vecsésen ráadásul szintén most vágnak bele egy kézilabdacsarnok építésébe.

Hogy még tökéletesebb legyen a történet, a gyáli csarnok eredetileg uniós forrásból valósult volna meg, ez viszont nem jött össze, így a kormány hirtelen adott rá 800 milliót.

A többi pénzt taóból tervezik összeszedni.

Vagyis az az alképzelés

100 százalékban magyar közpénzből épül egy nemzetközi mérkőzések lebonyolítására is alkalmas kézilabdacsarnok egy városban, ahol nincs kézilabdacsapat. 

A tao pénzre egyébként így is minden esélye megvan a projektnek, hiszen, amióta a Fidesz fővárosi vezetője, Kocsis Máté lett a kézilabda szövetség elnöke, 

még a focinál is több társasági adó felajánlás érkezik a sportágba.