Lehet, hogy Kunhalmi lesz az MSZP listavezetője, de párttársa kizártnak tartja ezt

A Népszava információi szerint miniszterelnök-jelölt hiányában Kunhalmi Ágnes lehet az MSZP listavezetője.

 

A lap úgy tudja, a szocialisták ezzel együtt háttérbe szorítanák Molnár Gyula elnököt is.

Az ATV-nek nyilatkozó Burány Sándor, a párt frakcióvezető-helyettese viszont azt mondta, nem tudná elképzelni, hogy Kunhalmi vezesse a listát, mivel ritkán fordul elő, hogy a budapesti elnök kerüljön ebbe a pozícióba.

Burány szerint egyébként az sem baj, hogy a DK nem megy bele  közös lista és a közös miniszterelnök-jelölt személyébe.