Hol a hétmillió? Elúszott a Balaton hullámain, mint a Csuka

Visszapattanó siófoki csontvázak.

Reális, sőt, kedvező áron vásárolt Siófok egy kiszuperált halászhajót 2013-ban, amikor 3 millió forintot adott érte, majd reális áron is újíttatta fel ugyanennyiért és ugyanígy reális volt az is, hogy végül 700 ezer forintért szabadult meg tőle idén a város cége – állapította meg a nyomozó hatóság, hűtlen kezelés tehát szerinte szóba sem jöhetett, hiába tett ennek gyanújával feljelentést a jelenlegi független siófoki polgármester. Lengyel Róbert számára megint csak nem maradt más hátra, mint hogy megállapítsa: hétmillió forintnyi közpénz büntetlenül elúszhatott a Balaton hullámain, senki sem keresi és felelős sincs...

„Nem kell ehhez jogi végzettség, józan paraszti ésszel is feltűnik a kiáltó ellentmondás, amikor azt olvassa az ember a nyomozást megszüntető határozatban: reális ár volt a Csuka II-ért adott nettó 3 millió forint közpénz, rendben volt a felújításáért kifizetett újabb 3 millió is, és reális az a 700 ezer forint is, amennyiért megszabadult a halászhajótól az önkormányzati tulajdonú Balaton-parti Kft. és eladta egy tapolcai magánszemélynek” – így Siófok független polgármestere, aki a halászhajó értékesítéskor az előző önkormányzati ciklus sokadik „csontvázat” vélte megtalálni (írt erről korábban az Alfahír is), ám ismét csak fennakadt valamelyik nyomozó hatóságon, akár csak a 2014. októbere óta feltárt ügyek csaknem mindegyikében. Éppen a Balaton-parti Kft. korábbi ügyei kapcsán folyt hosszas nyomozás 2014. októbere után hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanújával (erről is beszámolt az Alfahír), végül azonban a rendőrség azokban az ügyekben sem állapított meg bűncselekményt. „Pedig a Balaton-parti Kft. korábbi gazdálkodását nem csak pénzügyekhez értők vizsgálták át, külső, büntetőügyekben jártas szakértőt is bevontunk, aki szerint több ponton is a Btk.-ba ütköző bűncselekmény valósult meg – jegyzi meg Lengyel. – A végső szó azonban a nyomozó hatóságé, nem tehetünk mást, mint tudomásul vesszük a döntéseit, még ha nem is értünk egyet velük, még ha az is jut eszembe az ilyen nyomozást megszüntető rendőrségi határozatokat olvasva: jól tettem, hogy levetettem a rendőri egyenruhát...”

A Csuka II. ügyében a nyomozó hatóság fontosnak tartotta: a halászhajót anno azért vásárolta Siófok városa, hogy egy bemutató parkban helyezze el, ez a beruházás azonban pályázati támogatás híján végül nem valósult meg, így a Balaton-parti Kft. szerint idő közben feleslegessé vált. A 700 ezer forintos vételárral kapcsolatban egyebek között ez áll a nyomozást megszüntető határozatban: „Az érvényesített vételárnál magasabb ajánlat nem érkezett”. A Balaton-parti Kft. új ügyvezetője (a korábbit, a feljelenések által érintett időszakban regnáló Baráth Istvánt visszahívta tisztéből a fideszes többségű képviselőt-testület, s végül 9 millió forintos lelépési pénzzel távozott) azt írta indoklásában a képviselő-testületnek: a hajó hasznavehetetlen, szétbontása és vasként történő értékesítése is több millió forintba kerülne. Az értékesítést megszavazta a testület, ketten tartózkodtak: Lengyel Róbert polgármester és Wald Marianna jobbikos képviselő.

Nem veszi el a kedvét a hasonló ügyek feltárásától az, hogy feljelentései sorozatosan „visszapattannak” – válaszolta az Alfahír kérdésére a siófoki polgármester. Az elmúlt ciklus több, mint tíz hasonló ügyét tárta már nyilvánosság elé és kezdeményezett eljárást. „Nem a hobbim a feljelentősdi – bocsátja előre Lengyel –, de a mai napig szembesülök új és újabb olyan esetekkel, melyek egykori rendőrtisztként és jogász végzettségűként is azt mondatják velem: itt bizony nem bántak megfelelően a közpénzekkel. Ez engem a mai napig fölháborít és ha úgy érzem, indokolt, továbbra is feljelentést fogok tenni. Minden szatyornak kiszakad előbb-utóbb a feneke… Talán lesznek még jobb idők, amikor nem maradnak büntetlenül az ilyen ügyek. Sokan megfeledkeznek róla, hogy hivatalos személyként kötelességük jelezni, ha bűncselekmény gyanúját észlelik. Én továbbra sem leszek bűnpártoló senki kedvéért, a többi már a nyomozó hatóságok dolga...”