Plakátháború: százmilliós bírságot szabott ki az ÁSZ a Jobbikra

Újabb csapás az ellenzéki pártra.

Azt írták, hogy az ellenőrzéséről szóló jelentéstervezetet megküldték észrevételezésre a Jobbiknak. Az ÁSZ törvényi felhatalmazás alapján az év második félévében is folytatja a pártok és a költségvetési támogatásban részesülő pártalapítványok gazdálkodásának ellenőrzését. Ennek keretében augusztusban hét párt ellenőrzését kezdte meg, köztük a Jobbikét.

A számvevőszék politikai megrendelésre támadja a Jobbikot?

Újabb front nyílt a Jobbik ellen a választáshoz közeledve. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) közleményben tudatta az MTI-vel, hogy ügyészséghez fordulnak, mivel szerintük a Jobbik akadályozza a párt gazdálkodásának ellenőrzését. A Jobbik azonban ezt határozottan cáfolja, az Alfahírnek küldött közleményében Schön Péter, a párt gazdasági igazgatója azt írta: jelenleg is együttműködnének az Állami Számvevőszékkel, ha azt politikai megrendelésre nem akadályoznák.

Az ÁSZ hatósági jelzést kapott a Jobbik 2017. első félévi plakátszerződéseivel kapcsolatban a gazdasági társaságok hirdetési listaáraitól jelentősen elmaradó egységárak miatt, és ezeket a dokumentumokat felhasználja az ellenőrzés során.

Mindezek alapján az ÁSZ összeállította a Jobbik 2015-2016. évekre, valamint az ellenőrzés megkezdéséig tartó időszakra vonatkozó ellenőrzéséről szóló jelentéstervezet, és szerdán megküldte az ellenőrzött szervezet részére, amely a törvényi előírás szerint tizenöt napon belül írásban észrevételt tehet.

A számvevőszék a jelentéstervezetben tájékoztatta a pártot, hogy a hatósági kockázatjelzésben rögzített politikai hirdetések kihelyezésére kötött szerződések alapján a Jobbik összesen 331 millió 660 ezer forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől, amely a párttörvény 2014. január 1-jétől hatályos rendelkezései szerint tiltott, nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül.

Rendőrök fogadták a Jobbikot az Állami Számvevőszéknél

"Csak büdös, harmadik világbeli diktatúrákban kényszerítenek arra közintézményeket, hogy megpróbáljanak leszámolni az ellenzék vezető erejével"- mondta Volner János, a Jobbik frakcióvezetője kedden az Állami Számvevőszék (ÁSZ) fővárosi székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján.A frakcióvezető elmondta, pártja minden alkalommal eleget tett beszámolási kötelezettségének, és törekedett arra, hogy mindenben együttműködő legyen az ÁSZ ellenőreivel.

A jogszabály szerint tiltott, nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül, ha egy párt a mindenki számára elérhető piaci árnál lényegesen olcsóbban vesz igénybe vagy rendel meg szolgáltatásokat.

A törvény arról is rendelkezik, hogy a tiltott támogatás mértékét az ÁSZ állapítja meg, amelyet a párt a számvevőszék felhívásától számított tizenöt napon belül köteles befizetni a központi költségvetésnek. Emellett a párt központi költségvetésből juttatott támogatását a Magyar Államkincstár az ÁSZ által megállapított összeggel csökkenti.

"Az Állami Számvevőszék nem tekinthető függetlennek"

Az Állami Számvevőszék az Ügyészséghez fordul (azt amelyiket ugye már lehet fideszesnek nevezni), mivel szerintük a Jobbik akadályozza a párt gazdálkodásának ellenőrzését. A Jobbik ezt cáfolta, a párt jelenleg is együttműködik az Állami Számvevőszékkel, ám az ügyet politikai támadásnak tartja.

A számvevőszék a jelentéstervezetet a tizenöt napos észrevételezés után véglegezi és hozza nyilvánosságra a honlapján - olvasható a közleményben.

A Jobbik hamarosan rendkívüli sajtótájékoztatót tart a témában, melyről be fogunk számolni.