Az állami cégek a béremelés ellenére is munkaerőhiánnyal küzdenek

Lassan nincs ki fent tartsa a rendszert, mindenki külföldre ment.

A lap emlékeztet, tavaly az állami közszolgáltató cégeknél - a postánál, a Volán-társaságoknál, a MÁV-nál, valamint a vízügyi ágazatokban - kötöttek hároméves, összesen átlagosan 30 százalékos bérmegállapodást. Az idén ennek köszönhetően 13-15 százalékkal nőttek a fizetések, amelyből minden dolgozó részesült, ám a munkaerőhiány továbbra is fennáll.

A lap arra nem tér ki, hogy az említett béremelés sajnos a valóságban nem mutatkozik meg a nettó bérekben.

Az ország, ahol plusz 12% = 0 forint

„Világszínvonalú" egészségügyünk megérdemli a fideszes törődést, aminek meg is van az eredménye. Hónapok óta halljuk Balog Zoltán emberminiszter ódáit az egészségügyben dolgozók tizenkét százalékos béremeléséről is. Eközben a sorossimicskalibsibaloldaliantiszemitamigránssimogatónáci sajtó álhírekkel próbálja kisebbíteni pártunk és kormányunk virágzó szocialista jövőbe fektetett erőfeszítéseit.Mint például olyan „álhírrel", mely szerint ehetetlen a kórházi étel.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a Magyar Idők kérdésére elmondta, már korábban kezdeményezték egy új fórum létrehozását a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának mintájára, amely reményeik szerint már januárban összeülhet. A várhatóan hamarosan megalakuló fórumon képviseltetnék magukat az állami vállalatok vezetői, a kormány - mint fenntartó - részéről a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, valamint a szakszervezetek. 

Tavaly a felek már tárgyalóasztalhoz ültek a hároméves bérmegállapodás megkötésekor. Palkovics rámutatott, át kell tekinteniük az állami fenntartású cégek helyzetét, és közösen kell megoldást találni a munkaerőhiány enyhítésére, mivel a problémát csak nemzetgazdasági szinten lehet kezelni, vállalati szinten már nem orvosolható a jelenség. Példaként említette a Volán-társaságokat, ahol a buszsofőrök iránti nemzetközi kereslet is hatalmas, ráadásul a magánszféra is konkurenciát jelent, habár jövőre az ágazatban további 10-12 százalékkal nőnek a fizetések. A szakszervezeti vezető szerint a béremelés mellett a cafeteria-keret bővítése, a biztosítások, egészségügyi járandóságok szélesítése, valamint egyéb szociális intézkedések bevezetése is segíthet.

A központi szinten alacsonyan tartott bérek olyan mértékű elvándorlást idéztek elő hazánkban, hogy a munkaerőhiány már az ellátórendszereket veszélyezteti. A problémát a gyökerénél kezelő, ellenzéki kezdeményezést, mely hosszú távú megoldást nyújtana az Európai Unión belüli bérfeszültségek kezelésére és az egyetlen lehetőségnek tűnik a fiatal munkaerő itthontartására, a kormány továbbra sem támogatja. Pedig az elmúlt évek tétlenségének köszönhető, hogy idén minden ágazatban drasztikusan jelentkezett a munkaerő hiánya.

Nem jön a busz? Órák óta vár a sorára a boltban? Elkavarodott a levele? Előjegyzés kell a gumisnál? Jövőre jön csak a szaki kicserélni a lefolyót?

Igen, Önnek a munkerőhiány a problémája. Ma már lassan minden napra jut egy hír a munkaerőhiányról. Hol egy gyár termelését nem tudják fenntartani, hol a BKV keres kétségbeesetten sofőröket és villamosvezetőket, hol a Posta igyekszik - sajátos módszerekkel - megoldást találni a borítékolható karácsonyi őrületre.