Az MSZP meggondolta: már nyilatkoznak a Fidesz pártsajtónak

Gesztuspolitika.

Vége, vége. vége. Az MSZP még májusban jelentette be, hogy nem nyilatkoznak “a Fidesz pártsajtójának”. Molnár Gyula lezárta ezt a korszakot és visszatért a közmédiába - jegyezte meg a 444.hu

A szocialisták elnöke úgy indokolta, hogy már beszélnek a “fideszes médiával”:

Magyarországon a médiafogyasztás úgy alakult, hogy azért nagyon sok embert nem akarnánk attól elvágni, hogy hallja a mi álláspontunkat élőben, ne pedig valami közvetítőn keresztül.

A Fidesz - a korábbi képviselője által vezetett Állami Számvevőszék bevonásával - a Jobbik ellehetetlenítését hajtja végre. Az MSZP ebben a helyzetben visszatér a közmédia képernyőjére. 

A kormánypártok az elmúlt időszakban már felsegítették az eltűnés felé sodródó szocialistákat. Amikor Molnár Gyula pártjának támogatottsága 10 százalék alá zuhant, miniszterelnök-jelöltjük, Botka László bedobta a törölközőt a Fidesz politikusai televíziós vitákra ültek le az MSZP politikusaival.