Lemondott a lengyel kormányfő, távozik Beata Szydło

A pártja mondatta le.

Mateusz Morawiecki kormányfő-helyettesként, valamint fejlesztési és pénzügyminiszterként volt eddig a lengyel vezetés tagja. Beata Szydło lemondásáról a Politico számolt be, a döntést Beata Mazurek, a Jog és Igazságosság szóvivője a kormánypárt esti vezetőségi ülése után jelentette be.

"A változó nemzetközi helyzettel összefüggő új kihívások"

 - nagyjából ezzel indokolják a váltást.

A hírek szerint Szydło maga nyújtotta be lemondását a politikai bizottság ülésén, ahol ezt el is fogadták. Az ellenzék bizalmatlansági indítványt kezdeményezett ellene, de a szejm ezt lesöpörte, végül saját pártja kérte, hogy mondjon le. Ezután kormányfőnek jelölték Mateusz Morawieckit, de Szydło sem hagyja el a kormányt, fontos posztot szánnak neki a későbbiekben is.

A Polgári Platform (PO) ellenzéki párt elnöke, Grzegorz Schetyna szerint valójában Jarosław Kaczyński pártvezető irányítja a kormányt, a rendszert diktatúrának tartja.

Morawiecki, az új kormányfő, korábban bankárként dolgozott, folyékonyan beszél angolul és németül, valószínűleg könnyebben szót ért majd az Európai Unió vezetőségével, mint elődje. 2010 és 2014 között Donald Tusk gazdasági tanácsadója volt, aki azóta az Európai Tanács elnöke.