A hazai egyenruhások európai béreket érdemelnek

Volner János, a Jobbik alelnöke péntek délutáni sajtótájékoztatóján elmondta, hogy kerekasztal-beszélgetést tartottak az egyenruhás szervezetekkel, amin a bérunió megvalósítási lehetőségeit vizsgálták meg.

A kerekasztal-beszélgetésen megállapították, hogy a magyar bérek jóval alacsonyabbak, mint amit az ország gazdasági teljesítménye indokolna.

Volner elmondta, hogy Orbán Viktor többször hangoztatta, hogy a magyar gazdaság versenyképességének alapját az olcsó munkabérek jelentik, de a Jobbik 21. századi tudásalapú társadalomban gondolkodik, ahol nem az olcsó munkaerőre, hanem a magas hozzáadott értékű termelésre alapozná a gazdaságot.

A hazai egyenruhások európai bérezése álom vagy valóság - Volner János (2017.12.08)

A hazai egyenruhások európai bérezése álom vagy valóság

A képviselő úgy véli, a Fidesz tartósan berendezkedett arra, hogy nyomottan tartsa a magyar munkaerő bérszínvonalát, pedig ennek pont az ellenkezőjére, a hozzáadott érték növelésével a bérek emelésére volna szükség.

A Jobbik ezzel kapcsolatos programpontjai alapján fogalmazódott meg az egyenruhás állományoknál az az igény, hogy egyrészt a munkavállalói jogok kérdésében jelentősebb lehetőségeket biztosítson a törvény a magyar szakszervezeteknek. Másrészt

a kormány olyan politikát folytasson, amibe egy ideális szintű ütemezett bérfejlődés van jelen, a kampányszerű béremelések, majd azok évekig egy szinten tartása helyett.

A Jobbik célja, hogy a bérkiegyenlítődés felé mozdítsák el a magyar bérszínvonalat az egyenruhás dolgozóknál is.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Tari Tamás

Friss