2017. 12. 10. 21:28
MTI nyomán

Solymáron kiderült, hogy rengeteget csökkent a Fidesz előnye

Dalos Attilát, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották a Pest megyei Solymár 6. számú egyéni választókerülete önkormányzati képviselőjévé a vasárnapi időközi voksoláson, ugyanakkor ettől függetlenül is óriásit vesztett a Fidesz, hiszen korábban jóval több szavazója és nagyobb előnye volt, mint most.

A solymári választókerületben azért tartottak időközi önkormányzati választást, mert a korábbi képviselő, Gaal Gergely (Fidesz-KDNP) lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról, mivel országgyűlési képviselő lett.

A megüresedett képviselői helyért hárman indultak: Dalos Attila (Fidesz-KDNP), Pálmai Ferenc (Munkáspárt) és Kárpáti Zsuzsanna (független).

Az Index szerint november közepén öt ellenzéki párt (DK, Együtt, LMP, MSZP, Párbeszéd) közölte, hogy Kárpáti Zsuzsanna független jelöltet támogatja, később a Momentum is csatlakozott az ellenzéki összefogáshoz, a Jobbik pedig nem indított jelöltet.

Az 1024 választásra jogosult polgárból 404 ment el szavazni. Közülük 396-an érvényesen voksoltak, ez a közel 40 százalékos arány egy időközi önkormányzati-képviselői választáson az ünnepek előtt még magasnak is számít.

Az előzetes eredmények szerint Dalos Attila 225, Kárpáti Zsuzsanna 169 szavazatot kapott, tehát a Fidesz 56,8 százalékot, míg a független jelölt 42,7 százalékot ért el.

Ez nem túl nagy különbség, viszont ha azt nézzük, hogy 2014-ben még 61,9 százalékot ért el a Fidesz, míg a második helyezett szocialista-dk-s képviselő pedig 27,6 százalékot ért el, akkor jól látható, hogy az egységes, független fellépés képes megszorítani még a legerősebb fideszes körzeteket is.