Tragikus egészségügyi állapotok: elmúltnyolcév

Rétvári Bene 2017-ben is 2010-ben él.

Az Emmi államtitkára műszaki hibákkal és karbantartási munkákkal magyarázza a CT-vizsgálatok csúszását. A minisztériumhoz Hadházy Ákos fordult írásbeli kérdéssel - számolt be a Hírtv.

Mint ismert, a múlt héten derült ki, hogy a Szent Imre Kórház betegeit a János-kórházba vitték CT-vizsgálatra, mert nem működtek a gépek. Rétvári Bence szerint egy beteg átlagosan 2-4 hónapot vár a vizsgálatra, koponya-CT esetében 1 hónapot, rosszindulatú daganatos betegeket viszont 14 napon belül megvizsgálnak. Rétvári Bence hozzátette, a kormány 2020-ig tovább folytatja az egészségügyi fejlesztéseket, így az eszközellátottság is javul majd.

Hét év elteltével is az MSZP-kormányt teszi felelőssé a mammográfiai szűrések összeomlásáért és az egészségügy jelenlegi állapotárért Rétvári Bence. A parlamenti államtitkár Mesterházy Attila írásbeli kérdésére válaszolt az emberi erőforrások minisztere helyett. Azt írta, a berendezések három helyen romlottak el, két helyen másikat béreltek, a harmadik esetben pedig egy másik egészségügyi szolgáltató biztosítja az ellátást. Megjegyezte, az országban 3 mobil szűrőállomás van, amik folyamatosan működnek, ugyanakkor a zavartalan ellátás érdekében 4 új gép és 10 szűrőbusz beszerzése van folyamatban.