Habony Árpádnak pont oda van bejegyezve egy hongkongi cége, ahol a kínai letelepedési kötvényesek is üzletelnek

A miniszterelnöki tanácsadó és kormányközeli médiatulajdonos 2015. április 15-én szállt be az Asia Frontier Limitedbe, amelyet egy másik, cégek alapításával és értékesítésével foglalkozó vállalat hozott létre a helyi cégnyilvántartás szerint. Habony az alapítás után másfél hónappal lett az igazgató, és hozzá került a cég egyetlen, egy hongkongi dollár (34 forint) névértékű törzsrészvénye is.

A lap szerint a tulajdonoson kívül van még egy figyelemreméltó kapcsolata Magyarországgal: a cég kötődik ahhoz a kínai üzleti körhöz, amely nagyot nyert a kormány letelepedési kötvényprogramján. Habony cége ugyanazt a C&B Wise Consultants Company Limited nevű társaságot bízta meg a titkári feladatok ellátásával, amely a kínai kötvényárusító üzleti kör több cégének is dolgozik, és kettő közülük ugyanúgy a titkárcég irodájába van bejegyezve, mint Habony vállalkozása.

Mint írják: ez nem jelenti azt, hogy ezek a cégek együtt is működnek, a C&B Wise-hoz hasonló titkárcégek jellemzően sok más társaságnak nyújtanak székhelyszolgáltatást.

A hongkongi cégnyilvántartás szerint a C&B Wise nem csak Habony cégének végez titkári feladatokat, hanem dolgozik a kötvényprogramban részt vevő HSSDM-nek is. Emellett a C&B Wise a titkára három olyan hongkongi cégnek is, amelyek magyarországi ingatlanokkal foglalkoznak. Ezek igazgatói, részvényesei között szintén a kötvényeket árusító üzleti kör jelenik meg.

A közelmúltig a C&B Wise volt a titkára az LSP International Limited nevű cégnek is, amely a kötvényprogram keretében Magyarországra költöző kínaiaknak ajánl különböző szolgáltatásokat. A cég weboldalán befektetési tippek is találhatók: többek között Tokaj-Hegyalja egyetlen ötcsillagos szállodáját, a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Andrássy Rezidenciát ajánlják az ügyfeleknek.

A cégiratokon a C&B Wise címeként a Tung Hip Commercial Building elnevezésű, 26 emeletes irodaház 1702-es szobája van megadva. Az ingatlanos cégek közül kettő, a Hungary Holding Limited és a Budapest Property Holding Limited is ugyanerre a címre van bejelentve. Az Asia Frontier pedig Habony igazgatói kinevezésének napján tette át a székhelyét pont ugyanebbe a szobába.

Habony a hongkongi cégbejegyzésnél saját címeként is egy különös helyet adott meg: a magyar cégeinél feltüntetett budapesti Aranykéz utcai lakás helyett egy szentendrei, a Püspökmajori-lakótelepen található cím, a Kondor Béla utca 28/B szerepel a hongkongi cégnyilvántartásban. Ebben a házban azonban Habonynak nincs lakása a földhivatal adatok szerint.

A ház kapucsengőjén szerepel viszont Halkó Gabriella neve, akit tavaly év elején neveztek ki a TV2 gazdasági és stratégiai igazgatójának. A ház második emeletén van bejegyezve Halkó és Jáksó László közös cége, az Art&Title Produkciós Kft és a Halkó résztulajdonában álló Press&Belt Produkciós Iroda is, bár az ingatlan nem Halkó tulajdona. A Press&Belttől 2011 és 2013 között Habony körülbelül évi bruttó 3,5 millió forintot kapott a 444 szerint.

Frissítés: Az Asia Frontier Ltd. jogi képviselője az Alfahírrel közölte, hogy az Asia Frontier Ltd. és a letelepedési kötvények közvetítőinek címe és működési helye nem azonos. Az Asia Frontier Ltd. tevékenysége sem közvetlenül, sem közvetve nem kapcsolódik sem a magyar államhoz, sem a letelepedési kötvények közvetítőihez. Az ezzel ellentétes híresztelések valótlanok. A cég titkáraként megnevezett C&B Wise Ltd. több mint 500 cégnek nyújt székhelyszolgáltatást ugyanott.