12 évet is kaphat a pedofil iskolaigazgató-helyettes

Sérült gyermekek bizalmát használta ki.

A 41 éves pedagógus a vád szerint a hivatásából eredő hatalmi viszonyt felhasználva, több diákjával létesített szexuális kapcsolatot, amivel a nevelése alatt álló kiskorúak erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette.

Sz. Szilveszterről, a zuglói Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakgimnázium volt igazgatóhelyetteséről van szó, aki közel tíz évig tanított földrajzot és németet az intézményben. Az ügyről részletes tényfeltáró cikket írtunk még februárban: eszerint a férfi áldozatai kifejezetten szeretethiányos fiúk voltak, a perverz aktusok pedig egészen addig zajlottak, míg egy kiskorú diák meg nem törte a csendet, így neki köszönhetően nyolc évre visszamenőleg sikerülhetett a rendőrségnek felgöngyölíteni a történteket.

"Nézz közben pornót" - kiskorú, szeretethiányos fiúk lehettek az áldozatai az igazgatóhelyettesnek

Egy zuglói iskola igazgatóhelyettese az a "férfi", akinek áldozatai - az elmondások szerint - kifejezetten szeretethiányos fiúk voltak. Úgy tudjuk, hogy az egyik szexuális aktusról videófelvétel is készült. Egy kiskorú diák pedig megtörte a csendet, így neki köszönhetően nyolc évre visszamenőleg sikerülhet a rendőrségnek felgöngyölíteni a történteket.

Beszámolókból úgy tudjuk, a tanár sosem kért "aktivitást" a fiúktól, azt szerette, ha ő "dolgozhatott", és kizárólag orálisan. Ezt úgy érte el, hogy lelkileg sérült gyermekek bizalmába férkőzött, akik ha vonakodva is, de egy idő után engedtek a tanár kérésének.

A ügyészségi vádirat ezt úgy fogalmazza meg, hogy a férfi pedagógusként, a hivatásából adódó kötelezettségeit megszegve, a tanár-diák kapcsolaton túlmutató bizalmi viszonyt alakított ki több tanítványával is, majd szexuális célzattal és jelleggel közeledett feléjük.

A vád szerint két olyan eset volt, amikor a vádlott erőszak és közvetlen fenyegetés nélkül, azonban a hatalmi befolyását felhasználva, konkrét hátrányt is kilátásba helyezve, vagy érzelmi zsarolással létesített szexuális kapcsolatot a sértettekkel; ezek a cselekmények a törvény rendelkezése szerint szexuális kényszerítésnek minősülnek.

A többi diák esetében a vádlott a szexuális jellegű közeledésével, illetve szexuális cselekményeivel a nevelése, felügyelete alatt álló kiskorúak erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette.

Az ügyészség vádiratában összesen négy kiskorú sértett sérelmére elkövetett bűncselekmény szerepel.

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség a fentiek alapján a férfival szemben több rendbeli szexuális kényszerítés bűntette, valamint kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt nyújtott be vádiratot. A vád tárgyává tett bűncselekmények büntetési tételének felső határa – a bűnhalmazat miatt – 12 évig terjedő szabadságvesztés.

Két napja adtunk hírt egy ítéletről, melyben a Fővárosi Törvényszék 14 év fegyházbüntetésre ítélte B. Tamás volt testnevelő tanárt, aki az elsőfokú ítélet szerint 28 rendbeli szexuális erőszakot és testi sértést követett el diákjain.