Amerikai fogságban van az Iszlám Állam "kalifája"?

Az újság saját szíriai forrására hivatkozva tudni véli, hogy az önjelölt "kalifa" még Irakban került az amerikai erők kezére, s ezt követően átszállították a szíriai Rász el-Ajnban, majd az er-Rumejlánban lévő amerikai támaszpontra.

A Yeni Safak szerint Bagdadin kívül a terrorszervezet hét parancsnokát is átvitték Rumejlánba. Úgy tudni, ez utóbbiak között egy iraki állampolgár van, de a többiek nem állampolgárai sem Szíriának, sem Iraknak.

Ugyanakkor az Egyesült Államok vezette nemzetközi terrorellenes koalíció szóvivője, Ryan Dillon ezredes november közepén tudatta, a Pentagon nem rendelkezik értesülésekkel, hol rejtőzködik a terroristavezér.