Füstbombák a tiranai parlamentben

Mintegy 3000, európai uniós zászlókat tartó és kormányellenes jelszavakat skandáló tüntető gyűlt össze a parlament előtt, hogy elítélje a szerinte alkotmányellenes főügyészválasztást.

A rohamrendőrök visszaszorították az épület előtti első kordonon áttörő tüntetőket. A tiltakozók füstbombákkal dobálták meg a rendőröket. Helyi médiaértesülések szerint többen megsérültek.

Ellenzéki képviselők szintén füstbombákat dobáltak az ülésteremben, de a kormánypárt képviselőinek sikerült megtartani a szavazást, és megválasztani Arta Marku ideiglenes főügyészt. A kormányzó szocialista pártiak 69 igen szavazata mellett két képviselő nemmel szavazott, két másik tartózkodott, míg az ellenzék bojkottálta a szavazást.

Az ideiglenes főügyész kinevezését támogatja mind az Európai Unió, mind az Egyesült Államok, amelyek segítenek az albániai igazságügyi reform kidolgozásában. Az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükséges reformok már megkezdődtek, de a főügyészt kinevező állandó bizottságot még nem hozták létre.

Albánia, amely 2009 óta a NATO tagja, 2014-ben kapta meg az EU-tagjelölti státust, és abban bízik, hogy jövőre megkezdheti a csatlakozási tárgyalásokat.