Óriási gondot okoz az ápolóhiány

A kormány ösztöndíjprogrammal igyekszik kezelni a problémát.

Több mint háromszázhúsz egészségügyi szakdolgozó kért 2017 első fél évében külföldi munkavégzéshez hatósági bizonyítványt – derül ki az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) adataiból. Ötvenegy szakdolgozó 50 év felett is inkább valamelyik külföldi kórházat választotta, a hatósági bizonyítványt kérők között egy tucat 24 év alatti volt, a többiek pedig 24–50 év közöttiek. A szakdolgozók közül százharmincan Németországban találtak jobban jövedelmező állást, ötvenheten Ausztriát választották, negyvenhárman pedig az angol egészségügyben dolgoznak a magasabb fizetés miatt.

A súlyos szakdolgozóhiány megállítása érdekében az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az ÁEEK közösen írt ki ösztöndíjpályázatot az ápolótanulóknak – a tervek szerint több ezer tanulót szeretnének bevonni a programba.

A magyar szakközépiskolák létszámadatai azt mutatják, hogy a továbbtanulás során kevesen választják az egészségügyi szakképzést. A program sikerét mentorhálózat is segíti – megyénként két-három mentor, Budapesten pedig öt segítő működik közre a pályaválasztás előtt álló és a már szakképzésben lévő tanulók megkeresésében, az ösztöndíjprogram megismertetésében – derül ki a pályázati kiírásból. A mentorok a leendő ösztöndíjasokat összekötik a potenciális munkáltatókkal, mivel Magyarországon egyre súlyosbodó probléma az egészségügyi szakdolgozók hiánya.

A program keretében az egészségügyi szakképzést nyújtó intézmények nappali tagozatos tanulói havi rendszeres támogatásban részesülhetnek. Várhatóan 3200 egészségügyi hivatást választó tanuló részesülhet ösztöndíjban, amelynek mértéke havi 40 ezer forint is lehet. Az ösztöndíj feltétele, hogy a szakképesítés megszerzését követően legalább annyi ideig kell a fiataloknak valamely hazai közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál – a megszerzett szakképesítésnek megfelelő munkakörben – dolgozniuk, amennyi ideig az ösztöndíjat kapták.