Az olaszok nem örülnek, hogy a dél-tiroli németajkúak osztrák állampolgársághoz juthatnak

Az Európai Parlament elnöke az Öxit miatt is aggódik.

Az Il Messaggero című római napilap szerint Ausztria bejelentése "anakronisztikus, jogilag nem megalapozott, és politikai revansnak számít a szabad és határok nélküli Európában". Az újság hangsúlyozta, hogy a kétnyelvű Alto-Adige lakosai már száz éve olasz állampolgárok.

Az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) új koalíciós kormányának tervei szerint az észak-olaszországi Alto-Adige (az egykori Dél-Tirol, melyet az első világháború után csatoltak Ausztriától Olaszországhoz) német ajkú lakosai osztrák állampolgárságot, így útlevelet is kaphatnának. A dél-tiroli német anyanyelvű közösségről van szó, amely elsősorban a közigazgatásilag önálló státuszú Bolzano (Bozen) térségében él. Itt a több mint félmilliós lakosságnak mintegy 70 százaléka német ajkúnak vallja magát. Az osztrák állampolgárságban azonban a rétoromán nyelv egyik dialektusát beszélő ladinok is részesülhetnének.

Ausztriában jelenleg gyakorlatilag nem engedélyezett a kettős állampolgárság, Olaszországban igen.

Angelino Alfano olasz külügyminiszter időközben kifejezte szándékát, hogy egyeztetne a bécsi kabinettel a kettős állampolgárság kérdéséről - jelentette az ANSA olasz hírügynökség. A pekingi látogatáson lévő tárcavezető szerint ezeknek a tárgyalásoknak összhangban kell állniuk Olaszország történelmével, illetve nemzetiségei és lakosai védelmével, akiknek az állampolgárságra vonatkozó olasz álláspont világos.

Benedetto Dalla Vedova olasz külügyi államtitkár szerint az "etnikai alapú állampolgárság" súlyos következményekhez vezethet a szélesebb, balkáni térségben, területi követeléseket éleszthet fel, és aláaknázhatja az együttélést a multikulturális országokban. Massimo D'Alema volt baloldali olasz kormányfő kijelentette, hogy Rómának határozottan kell fellépnie minden olaszellenes megnyilvánulással szemben.

Mario Giro külügyminiszter-helyettes emlékeztetett arra, hogy a dél-tiroliak osztrák állampolgárságát már Jörg Haider, az FPÖ néhai vezetője is felvetette, eredmény nélkül. Hozzátette, Róma továbbra is baráti párbeszédre törekszik Béccsel, abban a reményben, hogy az osztrák politika "nem válik európai modellé". Mario Giro szerint Ausztria - korábbi bejelentéseivel szemben - a Brenner-hágót sem zárja le, mivel az olasz határ biztonságos, migránsok "Szlovákiából és Csehországból érkeznek Ausztriába, nem Olaszországból".     

Antonio Tajani az olasz köztelevíziónak úgy nyilatkozott,

"fontos, hogy az osztrák kormányprogram ne írja elő az Öxitet, vagyis az EU-ból való kilépést".

Hozzátette, hogy Sebastian Kurz osztrák kormányfőt Brüsszelbe várják. Tajani szerint a dél-tiroliak osztrák állampolgársága nem az enyhülést szolgálná. "Európának sok hibája van, de a nacionalizmusok kora lezárult" - mondta Antonio Tajani.

Matteo Salvini, a függetlenségpárti olasz Északi Liga vezetője viszont méltatta az Osztrák Néppárt és az Osztrák Szabadságpárt új koalíciós kormányát. "Az új osztrák kabinet, amelytől tartanak, számomra példaértékű az államterület, a lakosság, a családok, a határok és a vállalatok védelme szempontjából" - mondta.

Werner Neubauer osztrák parlamenti képviselő, aki az FPÖ színeiben az Alto-Adigéval való kapcsolattartásért felelős, Bolzanóban hétfőn kijelentette, hogy a dél-tiroliak már 2018-ban kérelmezhetik az osztrák állampolgárságot, vagy legkésőbb 2019 elején. Hozzátette, hogy az állampolgársági kérelmet azok nyújthatják be, akik német ajkúnak vallják magukat, valamint gyerekeik is részesülhetnek benne, és ingyenes lesz. Werner Neubauer hangsúlyozta, hogy ha sportolókról van szó, akkor az osztrák válogatott tagjai lehetnek.

Neubauer szót ejtett arról is, hogy munkacsoportok segítenék a kettős állampolgárság bevezetésével kapcsolatos kérdések rendezését. Kiemelte, hogy Dél-Tirol az FPÖ indítványára került az osztrák koalíciós tárgyalások napirendi pontjai közé. Hozzáfűzte: a program a kettős állampolgárság mellett a többi között tartalmazza a Bécs-Bolzano vasútvonal kiépítését és a kulturális kapcsolatok újraélesztését is.

Az osztrák honatya szerint Olaszországot ezekről az elképzelésekről még hivatalosan nem tájékoztatták. A dél-tiroli pártok ugyanakkor örömmel fogadták az osztrák FPÖ-politikus bejelentését.