Százzal hajtottak a járókelők közé Melbourne-ben

Százzal hajtott a tömegbe az autós, a rendőrök elfogták.

A gázolón kívül egy másik férfit is őrizetbe vett a rendőrség. Csütörtökön helyi idő szerint kora este Melbourne központjában egy átkelőnél egy fehér Suzuki városi terepjáró (SUV) a tilos jelzést figyelmen kívül hagyva,

mintegy óránkénti 100 kilométeres sebességgel a gyalogosok közé hajtott.

A legfrissebb értesülések szerint az incidensben tizenhárman sérültek meg, többen súlyosan.

A történtek idején nagy volt a gyalogosforgalom, az emberek utolsó karácsonyi bevásárlásaikat intézték. A sérültek között gyerekek is vannak.

Egy jelenleg is Melbourne-ben tartózkodó olvasónk, aki pont a helyszínen volt, de szerencsére percekkel a gázolás előtt szállt fel az egyik villamosra, lapunknak azt mondta,

Hatalmas a káosz, rengeteg a rendőr, helikopterek köröznek.

Ő is megerősítette, hogy a gázolás a belváros egyik legforgalmasabb kereszteződésében történt, a fő pályaudvarnak tekinthető Flinders Street vasútállomásnál. Helyi idő szerint a délutáni, koraesti csúcsban történt az eset, a rendőrség sajtótájékoztatója szerint pedig szándékos gázolás történhetett.

Itt az elkövető

Közben nyilvánosságra került egy felvétel az eszméletlen terrorista elfogásáról. A videón látható, hogy a rendőrök egy muszlim kinézetű férfin térdelnek, aki öntudatlanul fekszik. Megmotozzák, kisebb pofonokkal próbálják felébreszteni, míg a környezetében az általa elgázolt embereken próbálnak segíteni.

Az egyik helyi tévécsatorna riportjában látható a káosz, valamint az is, ahogyan a sofőrt kiszedik az autóból. A felvételen szerepel egy másik közel-keleti kinézetű, megbilincselt férfi is, de az ő szerepe még nem tisztázott, bár úgy tudni, ő a kocsi utasa volt.