Döbbenet, hogy ilyen létezik: egymillió kolerás beteg van Jemenben

Az ENSZ szerint Jement a világ legsúlyosabb humanitárius válsága sújtja. A kolerajárvány áprilisi megjelenése óta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2219 fertőzött halálát regisztrálta. A betegek csaknem harmada gyerek.

A kolera elsősorban széklettel, hányadékkal és szennyvízzel, illetve az ezekkel érintkező nyers élelmiszerek révén terjed. Erős hasmenéssel és hányással jár, ami gyors kiszáradáshoz, illetve akár halálhoz is vezethet.

WHO december elején arra figyelmeztetett, hogy hónapokon belül a kolerajárvány újabb hullámára lehet számítani az országot sújtó blokád miatt, amelyet Szaúd-Arábia azt követően rendelt el, hogy Jemen területéről a rijádi nemzetközi repülőtérre kilőttek egy ballisztikus rakétát.

Bár a jemeni síita húszi lázadók szerdán újabb rakétatámadást kíséreltek meg a rijádi királyi palota ellen, a polgárháborúban a jemeni kormányt segítő Szaúd-Arábia közölte: egy hónapig nyitva maradhat a segélyszállítmányok eljuttatása szempontjából létfontosságú Hodeida kikötő.

Jemenben több mint három éve dúl polgárháború a kormányerők és az Irán által támogatott síita húszi felkelők között, akik 2014 szeptemberében elfoglalták a fővárost, Szanaát, és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az ország északi részén. A lázadók ellen 2015 márciusában a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció is hadba lépett, és légierővel segíti a kormányt.