Jobbik: sajnáljuk, hogy igazunk lett - tovább darálja az ellenzéket a számvevőszék

Határozottan elítélik, hogy a Fidesz az Állami Számvevőszéket mások ellen is bunkósbotnak használja fel.

A kiadott közlemény úgy fogalmaz:

„Sajnáljuk, hogy igazunk lett, amikor a Jobbik 663 milliós büntetése után figyelmeztettünk arra, hogy ma a Jobbik, holnap a többi ellenzéki párt, holnapután meg minden, a kormány egyeduralmi törekvéseinek útjában lévő társadalmi csoport kerül majd sorra.”

Emlékezetes, a Jobbik múlthét pénteki, a Fidesz Lendvay utcai székháza közelében tartott tüntetésén más ellenzéki pártok is megjelentek, köztük az LMP, az Együtt, a Momentum, vagy éppen a kisgazdák. Az összefogásnak pont az volt az oka, amit a Jobbik is a kezdetektől fogva hangoztatott:

a pártjuk választási indulását is ellehetetlenítő több, mint félmilliárd forintos bírság csak a kezdet, ezután jöhet a többi ellenzéki erő is, majd végül bárki, aki nem fekszik elég jól a hatalomnak.

Látható, hogy a Jobbik figyelmeztetése nem volt alaptalan. Tegnap este írtuk meg, hogy a legnagyobb ellenzéki erő után újabb négy pártra, az LMP-re, a DK-ra, az Együttre és a Párbeszédre sújtott le az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szigora, de már az MSZP is várhatja a bírságról szóló levelet, a Liberálisok pedig ugyancsak 10 millió forintos büntetést kaptak.

Az ÁSZ-t egy volt fideszes parlamenti képviselő, Domokos László vezeti. A Jobbik vitatja a testület megalapozatlan, ám ennek ellenére rendkívül súlyos ítéletét, és ma, a véleményezési határidő utolsó napján Volner János frakcióvezető és Schön Péter, a párt gazdasági igazgatója személyében kísérelik meg átadni az Állami Számvevőszék illetékeseinek a párt bírsággal kapcsolatos álláspontját tartalmazó dokumentumokat. Erről kora délután mi is be fogunk számolni.