Észak-Korea újabb fenyegetéssel rukkolt elő szenteste előtt

Bekeményítettek.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken egyhangúlag szavazta meg a Washington által javasolt új szankciókat a legutóbbi észak-koreai rakétateszt miatt. Ezek szerint 90 százalékkal csökkenteni kell a nyersolaj és a finomított kőolajtermékek Észak-Koreába irányuló exportját. Az előbbi mennyiségét az elfogadott határozat évi négymillió hordóban, a finomított termékekét pedig évi 500 ezer hordóban határozza meg. A határozat felszólítja az észak-koreai vendégmunkásokat foglalkoztató országokat, hogy 24 hónapon belül küldjék haza valamennyi vendégmunkást. A cél: megfosztani a phenjani rezsimet a vendégmunkások által hazaküldött pénztől. Az eredeti javaslatban 12 hónap szerepelt.

A phenjani külügyminisztérium vasárnapi közleményében úgy véli, hogy az Egyesült Államok retteg Észak-Korea nukleáris erejétől, és "egyre eszeveszettebbül hozza meg egyre szigorúbb szankcióit az ország ellen, és gyakorol rá nyomást".

Phenjan Észak-Korea szuverenitása súlyos megsértésének tartja a szankcióhatározatot, a Koreai-félsziget és a térség békéjét, stabilitását megsértő háborús cselekménynek, amelyet kategorikusan visszautasít.

"Észak-Korea nukleáris fegyverei védelmi jelegűek, az elrettentést szolgálják, és nem sértik a nemzetközi jogot. Tovább fogjuk erősíteni ezt a nukleáris elrettentő képességet, amellyel célunk az egyensúly megteremtése révén az amerikai nukleáris fenyegetések, zsarolások és ellenséges lépések kivédése. Az Egyesült Államoknak egy pillanatra sem szabad elfelejtenie, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, amely rövid idő alatt stratégiai állammá vált, atomfegyvereivel képes komolyan fenyegetni az amerikai kontinenst. Azok az országok, amely megszavazták ezt a szankcióhatározatot, teljes mértékben felelősek tettük minden következményéért. Gondoskodni fogunk arról, hogy nagy árat fizessenek azért, amit tettek"

- olvasható a közleményben.