Háborús bűnök miatt ítéltek el egy egykori horvát katonát Boszniában

A vádak szerint Azra Basic szerbeket kínzott meg. 14 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Ez a legsúlyosabb büntetés, amelyet boszniai háborús bűncselekmények miatt egy nőre valaha is kiszabtak. Az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék 2003-ban 11 évre ítélte Biljana Plavsic volt boszniai szerb alelnököt. 
    
A Szabad Európa Rádió balkáni irodájának beszámolója szerint az 58 éves Azra Basic a boszniai horvát védelmi tanács (HVO) tagja volt. 2011-ben az Egyesült Államokban fogták el, ahová az 1992-1995-ös boszniai háború lezárását követően menekült el. 2016-ban adták ki Bosznia-Hercegovinának, ahol idén januárban kezdődött meg ellene az eljárás. A nőt a szerb civil áldozatok ellen 1992-ben, az észak-boszniai Derventában elkövetett bűncselekmények miatt ítélték el, és bűnösnek találták a szerb Blagoje Djuras meggyilkolásának vádjában is.
    
A bíróság azt is megállapította, hogy Azra Basic volt az egyetlen nő abban a derventai intézményben, ahol a szerbeket fogva tartották és megkínozták 1992-ben. A testület továbbá azt is megállapította, hogy Basic a foglyoknak megparancsolta, hogy vetkőzzenek félmeztelenre, és vegyék le a cipőjüket, majd elrendelte, hogy egyenek jugoszláv bankjegyeket, sétáljanak törött üvegen, és nyalják le a vért a korábban Basic által megölt Djuras testéről.
    
A "Kétkéses Azra" és "Véres Azra" néven is ismert nő a sajtóban megjelent állítások szerint a foglyokat előszeretettel vagdosta meg különböző helyeken, fogóval tépte le a fülüket, szurkálta és égette a nemi szervüket, valamint benzint itatott velük, majd felgyújtotta őket. 
    
Az 1992-1995-ös boszniai háborúnak mintegy százezer halálos áldozata volt, és több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát.