Izraelben parkot és vasútállomást neveznek el Trumpról

Még december eleji hír, hogy az izraeli Kirjat Jam városának új közparkját Donald Trumpról nevezik el.

Most az izraeli közlekedési minisztérium szóvivője azt mondta, hogy a Tel-Aviv - Jeruzsálem gyorsvasút Siratófalnál található állomása is az amerikai elnök nevét viselheti - írja a Guardian. Yisrael Katz miniszter Trump "történelmi és bátor" döntését ismerné el így.

Az egyelőre nem biztos, hogy meg is épül ez a vasút. 700 millió dollárt (183 milliárd forintot) szánnak rá, de a tervek között szerepel egy 3 kilométeres alagút is, négy állomással, köztük a Siratófallal és a Templom-heggyel. A földalatti rész az óvárost érinti, ami történelmileg érzékeny terület, az építkezéseket ásatások előzik meg, és az sem biztos, hogy engedélyt kapnak a kivitelezésre.

Trump hullámot indíthat el: legalább 10 országgal tárgyal Izrael a nagykövetség Jeruzsálembe költöztetéséről

Amit eddig láttunk, az csak a kezdet volt - jelentette ki Hotoveli a közszolgálati rádiónak adott, kedden ismertetett nyilatkozatában. Donald Trump amerikai elnök december 6-án bejelentett döntése arról, hogy ezentúl Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának, és oda költözteti át az amerikai nagykövetséget Tel-Avivból, hasonló lépések "hullámát" fogja beindítani - tette hozzá a külügyminiszter-helyettes.