Két és él Moszkva Ankarának az Sz-400-as légvédelmi rakétarendszereket

Törökország az első NATO-tagállam, amely Sz-400-asokat vásárol. Az első szállításokat 2020 márciusára tervezik.

Csemezov kiemelte, hogy Törökország az első NATO-tagállam, amely Sz-400-asokat vásárol. Elmondta, hogy az első szállításokat 2020 márciusára tervezik.
    
Beszámolója szerint a befejezésükhöz közelednek az orosz légvédelmi rakétarendszer Szaúd-Arábiának történő eladásáról folytatott tárgyalások. Moszkva nagy figyelmet fordít a Közel-Kelettel folytatott együttműködésre, és közös projektek megvalósításán dolgozik a Perzsa-öböl több országával.
    
Recep Tayyip Erdogan török elnök szeptember 12-én jelentette be, hogy Ankara szerződést kötött Moszkvával az Sz-400-as rendszerek megvásárlásáról, és már ki is fizette az előleget.