A munkaerőhiány már a karácsonyt is tönkre teszi - kizsigerelik az ünnepi hajtásban a dolgozókat

Az elvándorlás mellékhatása. 

Az ünnepi időszakban fokozottan tapasztalható, hogy a munkaerő hiánnyal sújtott magyar gazdaságban kizsigerelik a munkavállalókat - mutatott rá csütörtöki sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel.

A Jobbikhoz több olyan "visszaélés-szerű" gyakorlatról tanúskodó beszámoló is eljutott, amelyek szerint

sokan kényszerülnek akaratuk ellenére dolgozni ünnepnapokon is, és még így is előfordul, hogy nem fizetik ki őket a jogszabályoknak megfelelően. 

Z- Kárpát szerint a munkaerőhiány "brutális folyamatokat indított el", és ez sok esetben azokat sújtja, akik Magyarországon maradtak, hiszen nekik kell többet és mostohább körülmények között. dolgozniuk. 

2010 óta 17 ezerről 23 ezerre növekedett a munkahelyi balesetek száma

 - idézte az adatokat a probléma nagyságrendjének érzékeltetésére. Hozzátette: az esetek jelentős részében ezek érdemi következmény és kárpótlás nélkül maradnak, ezért a Jobbik kormányra kerülve a hazai munkavédelmi rendszert "teljes körűen átgondolná"

A politikus szerint az egyre súlyosabb munkaerő hiányt elsősorban a a Jobbik által útjára indított béruniós kezdeményezés oldhatná meg. Ha a magyar béreket "fokozatosan, nem parancsuralmi szóra", többek közt a termelékenységet is javítva sikerülne közelíteni a nyugati átlaghoz, lassítható lenne a "kivándorlási spirál" - hangsúlyozta Z. Kárpát. 

A Jobbik sokkal több forrást biztosítana a munkavállalók átképzésére is, hogy, aki itthon úgy érzi, nem tud boldogulni, az használható tudást kaphasson a kezébe. 

A bérek növekedését elősegíthetné, ha erősödnének a szakszervezetek, és az érdekképviseleti vezetőknek nem kellene retorzióktól tartaniuk, ha a munkaadókkal szemben is gyakorolják hivatásukat.