A Jobbik Ifjúsági Tagozat meghirdette a Lázadás Évét

A Jobbik IT minden évben egy adott téma köré szervezi tevékenységét: 2015-ben az Önkéntesség, 2016-ban az Önképzés, 2017-ben a Tudatos Ifjúság Évét hirdették meg. A szervezet szerint a 2018-as év lesz az, amikor a magyar emberek történelmi összefogásának révén el fogják söpörni „a korrupt, aljas és zsarnoki rendszert”.

Farkas Gergely közleményében azt írta:

„a Lázadás Éve nem a Jobbik IT zártkörű programja, hanem meghívás minden kormányváltást sürgető magyar ember számára arra, hogy együttes erővel egy biztonságos, élhető, igazságos és szabad országot építhessünk.”