Csúszik a sydney-i konzuli iroda megnyitása, havonta 4,3 millió forintba kerül

Használaton kívüli irodát bérelnek.

Sydney belvárosában egy irodaházban lesz a magyar külgazdasági- és konzuli iroda, tavaly szeptember óta fizetnek is érte, de a canberrai követség honlapja szerint még idén februárban sem tartanak ott fogadónapokat – írja az Átlátszó. Gyakorlatilag minimum hat hónapig úgy bérel a magyar állam egy irodát, hogy azt nem használja.

A havi bérleti díj az első évben 19800 dollár, azaz közel 4,3 millió forint. Hat hónap alatt így nagyjából 26 millió forintot fizethetnek. Ismert nyitási időpont nincs.

A főkonzulátust 42 év után zárták be 2009-ben, az újranyitást Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter jelentette be tavaly februárban.

Frissítés

Változtatás nélkül közöljük a Külgazdasági és Külügyminisztérium lapunkhoz eljuttatott reakcióját:

"A sydney-i konzuli iroda bérleményben történő kialakításához és megnyitásához – hasonlóan minden más külképviselethez - számos előkészítési, megvalósítási lépés szükséges. Az ingatlan kibérlését követően lehet elkészíttetni a kiviteli terveket, melyeket ezután helyi tervezővel adaptálni szükséges az ausztrál jogszabályoknak és előírásoknak megfelelően. A bérbeadó által kijelölt kivitelezővel a kiviteli tervek műszaki tartalmának egyeztetése decemberben megtörtént. Az engedélyezési eljárást a KKM tavaly év végén elindította, az ausztrál hatósági engedélyeztetés folyamata nagyjából 2 hónapot vesz igénybe. Jelenleg a hatósági engedélyre várunk, ami az év végi ünnepek miatt a megszokottnál hosszabb időt fog igénybe venni. Az engedélyek megszerzése után indulhat meg a konzuli iroda kialakításának kivitelezése, majd a beköltözés és nyitás."

(kép forrása: Google Maps / Átlátszó)