2018. 01. 04. 15:40

Svájci lap: csak a Jobbik jelenthet veszélyt az Orbán-kormányra

A svájci Tages-Anzeiger (TA) összefoglalót készített az Európában esedékes választásokról, így a magyarországi helyzet is kapott egy rövid beszámolót.

A lap emlékeztet rá, hogy Orbán Viktor és pártja, a Fidesz 2010 óta kormányoz. A TA szerint „ez várhatóan az április 11-i választások után sem változik”. Ugyanakkor megjegyzi, hogy

a közvélemény-kutatásokat fenntartásokkal kell kezelni, mert a legtöbb felmérést végző cég kormányközeli, vagy a kormány által finanszírozott.

Ráadásul a bizonytalanok száma olyan magas, hogy nehéz pontos előrejelzéseket készíteni.

Ennek ellenére a TA azt írja: „a Fidesz kétségkívül még mindig a legnépszerűbb párt”, Orbánéknak a kétharmados többség is meglehet, ami annak is köszönhető, hogy a választási rendszer a Fidesznek kedvez, illetve több százezer határon túli magyar szavazatára is számíthatnak.

„Magyarország miniszterelnöke rendkívül ellentmondásos az Európai Unióban, mivel gyakran Európa-ellenesen nyilatkozik, akadályozza a közös menekültügyi politikát, és az amerikai befektető, Soros György elleni kampányában egyértelműen antiszemita hangnemet üt meg”

– írja a Tages-Anzeiger.

A lap azt is hozzáteszi, a külföldi bírálatok keveset ártottak otthon Orbánnak, a választók inkább a terjedő korrupció, és a fideszes vezetők meggazdagodása miatt neheztelnek a kormányra.

A Tages-Anzeiger a rövid beszámoló végén leszögezi:

az Orbán-kormányra nem a megosztott baloldali ellenzék jelenthet veszélyt, hanem a Jobbik.

A lap szerint Vona Gábor több-kevesebb sikerrel próbált meg konzervatív hangot adni a pártnak. Felidézi, hogy a Jobbik elnöke a közelmúltban azt nyilatkozta: Orbán nem demokrata, és hogy ellenfeleit maffiamódszerekkel igyekszik „kicsinálni”.

Korábban beszámoltunk (ITT és ITT) arról, hogy a külföldi, különösen a német nyelvű sajtóban egyre többször foglalkoznak a Jobbikkal, december végén pedig a tekintélyes, osztrák konzervatív napilapban, a Die Pressében jelent meg interjú Vona Gáborral, amely nagy felzúdulást keltett a kormányoldalon.