Idén Trónok Harca nélkül maradunk

Leghamarabb jövő tavasszal érkezik az új évad. 

A nagysikerű tévésorozat közönségének eddig sohasem kellett ennyit várnia a következő évadra - emlékeztetett az Entertainment Weekly.

David Benioff és Dan Weiss, a sorozat alkotói tavaly nyáron már elmondták: legalább másfél évet akarnak tölteni az utolsó epizódok kidolgozásával, hogy a lehető leglátványosabb legyen, és a közönséget is elégedetté tegye. A jelenleg előkészületben lévő nyolcadik évadot várhatóan még a nyáron leforgatják.

A trónok harca az HBO eddigi legsikeresebb sorozata, amely számos díjat is nyert már a tévécsatornának. A hetedik évad is versenyben van az idei Emmy-díjakért. A tavaly véget ért szezon rekordnézettséget hozott: 12,1 milliós közönség követte a történetet.

Az HBO nem árulta el, hogy pontosan mikortól sugározzák a befejező évadot, amelyből végre kiderül, a versengő családok közül ki ülhet a vastrónra, de az Entertainment Weekly mérlegelése szerint

valószínűleg 2019 tavaszán kerül a képernyőre.

Azt már korábban bejelentették az alkotók, hogy a záró szezon hat epizódból áll majd. Elképzelhető, hogy egyes részek a megszokottnál hosszabbak lesznek, de várhatóan egyik sem éri el egy játékfilm hosszúságát.

Egyébként az HBO programigazgatója, Casey Bloys azt is közölte, hogy többféle befejezést is leforgatnak, ezzel is megelőzve, hogy a valódi verzió kiszivároghasson.

A sorozat visszatartása egyúttal az alapjául szolgáló regényfolyam szerzőjének, George R.R. Martinnak is lehetőséget nyújt arra, hogy

ígérete szerint 2018-ra befejezze a regénysorozat The Winds of Winter című új kötetét.

Martin elárulta, hogy egy befejező kötetet is tervez még, A Dream of Spring címmel.