Új versenypálya épülhet Nyíregyházán?

Kormányhatározat.

"2138/2017. (XII. 29.) Korm. határozat egy nyíregyházi multifunkcionális motorsport aréna megvalósítása érdekében szükséges intézkedésekről"

 - olvasható a Magyar Közlönyben.

Ebben a nemzeti fejlesztési minisztert és az emberi erőforrások miniszterét azonnali hatállyal kérik, hogy vizsgálják meg a "motorsport aréna" megvalósíthatóságát, ez valószínűleg egy új ringet jelent. A második pontban arról olvashatunk, hogy Seszták Miklós a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő bevonásával keressen alkalmas ingatlant a beruházásnak, szintén azonnali hatállyal.

Ebből az következik, hogy versenypálya épülhet Nyíregyházán. Az már más kérdés, hogy az ország déli részének talán nagyobb szüksége lenne egy épített ringre. Nyíregyházától nagyjából fél órás autóútra található a Rabócsiring. Budapesten van az ország elsőszámú pályája, a Hungaroring, Nyugat-Magyarországon a Pannóniaring. Az Euroring a fővárostól 53 kilométerre található. Ezeken kívül működik a Kakucsring és a Rábaring, korábban a Hell tervezett építeni egy pályát Borsodban, nem messze a szikszói gyártól, de ebből végül nem lett semmi.

(fotó: Hungaroring)