Kétszer annyi rakétát lőttek ki Izraelre tavaly, mint tavalyelőtt

Tavaly több mint kétszeresére nőtt a Gázai övezetből Izraelre kilőtt rakéták száma - közölte az izraeli védelmi erők statisztikai részlege.

2017-ben 35 ilyen támadás volt, míg az előző évben csak 15, 2015-ben pedig 21. Az összes terrortámadás száma viszont 99-re csökkent a 2016-os 269-ről, illetve a 2015-ös 226-ról.

A statisztika szerint tavaly 20 izraeli halt meg terrortámadásokban és 169 sebesült meg. A halottak száma valamivel emelkedett 2017-ben, mert 2016-ban 17-en haltak meg és 263-an sebesültek meg.

A palesztinoktól 455 illegálisan tartott lőfegyvert koboztak el.

A rakétatámadásokra válaszul a hadsereg 59 célpontra csapott le a Gázai övezetben. E célpontok között voltak rakétaindító állások, kiképző táborok, fegyverműhelyek és megfigyelő posztok is.

Több áramot kapnak

Eközben Izrael a Palesztin Hatóság kérésére hétfőn visszaállítja a Gázai övezet áramellátását a nyár előtti szintre - jelentette a katonai rádió hétfő reggel.

Az izraeli hatóságok szintén a palesztinok kérésére csökkentették június közepén a gázaiaknak juttatott áram mennyiségét, mert Mahmúd Abbász elnök ily módon próbált nyomást gyakorolni a Hamász iszlamista szervezet vezetőire.

A rádió közlése szerint Izrael ezentúl havonta mintegy százhúsz megawatt árammal többet ad át az enklávénak tizenöt millió sékel (mintegy 1125 millió forint) értékben, amely így mostantól naponta nyolc órára biztosítja a lakosság ellátását.

Forrás
MTI nyomán