Van, akit még meglep? Az ítélőtábla kimondta, a Magyar Idők megint hazugságot állított

A Habony-média sorra veszti a pereket a Jobbik ellen.

A kormánylap nemrég azt hazudta, hogy a Jobbik tízmilliókért fizetett úgynevezett bérkommentelőket, állításukat azonban szokás szerint semmivel nem tudták alátámasztani.

A Magyar Idők egyébként híres arról, hogy figyelmen kívül hagyja a bírósági ítéleteket, és nem közli a Jobbik helyreigazításait.

A másik per tárgya egy olyan cikk volt, amelyben arról értekezett a fideszes lap, hogy ők bizony minden bírósági ítéletnek eleget tettek, mindig lehozzák a helyreigazításokat, de a tények itt sem őket igazolták, ráadásul jelenleg is több végrehajtás van folyamatban ellenük, amiért semmibe veszik a törvényeket. 

A Jobbik eddig már közel száz sajtópert nyert a kormánylapok ellen - közölte a párt sajtóosztálya.

Karácsony előtt a Jobbik sajtóosztálya ajándékkal kedveskedett a kormánypropaganda szerkesztőinek, amihez egy bibliai idézetet is csatoltak, hogy iránymutatóul szolgáljon számukra a választási évben:

„A hamis bizonyság nem marad büntetlen, és aki hazugságokat beszél, elvész.” (Péld. 19,9)

Tükröm, tükröm mondd meg nékem, ki hazudik e vidéken...

A főszerkesztőknek kiküldött levélben az alábbi áll: "A Jobbik Magyarországért Mozgalom Sajtóosztálya (valamint Jogi Osztálya, és így számos magyar bíróság is) odaadó figyelemmel követte az Ön és a 888 (Lokál, Ripost, Origo, Pesti Srácok, TV2, Magyar Idők, Echo TV) egész éves, a magyar emberek hiteles tájékoztatása ellen irányuló, egyedül a Fidesz-KDNP politikai érdekében kifejtett tartalomgyártási tevékenységét.