Idén John Newman is az EFOTT-ra jön

A hat napra bővített EFOTT-fesztivált Velence-Sukoró térségében rendezik meg 2018. július 10-16. között, a házigazda feladatait pedig az ELTE látja el.

A szervezők közleménye szerint azon dolgoznak, hogy ebben az évben is a legnépszerűbb hazai együtteseket hívják meg, illetve a korábbiakhoz hasonlóan magas színvonalú nappali sport, kulturális, turisztikai és gasztro programok várhatóak.

„A tervek szerint továbbra is a legkedveltebb hazai együttesekre koncentrálunk, de annyit elárulok, hogy John Newman mellett azért köszönthetünk majd még néhány világsztárt, valamint olyan magyar előadókkal is készülünk, akik nem csupán a fiatal célcsoport körében hódítanak. A Velencei-tó partját tovább szélesítjük, a tavaly már megnövelt területet idén Sukoró irányába is kiterjesztjük. Az eddig vándorló fesztivál letáborozásról azonban továbbra sem beszélhetünk, ugyanakkor tény, hogy a tópartot igen kedvelik a látogatóink, és az elmúlt évek tapasztalatai sokat segítenek abban, hogy évről évre még jobbá és élhetőbbé tegyük a fesztivált. A lehetőségek adottak, idén még biztosan maradunk, a többi pedig a jövő zenéje”

– mondta el Maszlavér Gábor fesztiváligazgató, hozzátéve, hogy adott év rendezvényhelyszínének döntésében nagy szerepet játszik az aktuális házigazda egyetem véleménye is.