Április 8-án lesz a választás

Áder János kiírta a Napot, február 17-én kezdődik a kampány. 

Április 8-ra írta ki az országgyűlési képviselők választását Áder János köztársasági elnök, a választás kitűzésével azonban hivatalosan még nem kezdődött meg a kampány, mert az a választást megelőző 50. napon, azaz február 17-én indul. 

Az országgyűlési képviselők választása egyfordulós, a választópolgárok két szavazattal rendelkeznek: egyrészt voksolhatnak arra, kit szeretnének az egyéni választókerületükben (ebből 106 van) képviselőnek, másrészt a másik íven arról dönthetnek, hogy az országos pártlistáról melyik pártot támogatják. Az országos listán 93 országgyűlési mandátum sorsa dől el.
    
Feltéve persze, ha lesz kire szavazni, lévén a Fidesz minden erejével azon van, hogy megakadályozza a Jobbikot az indulásban. Ezért is uszította rá a függetlennek mondott, valójában kézivezérelt, volt fideszes országgyűlési képviselő által vezetett Állami Számvevőszéket a pártra:

Mintha a betörő csak két hét múlva jönne vissza a tévéért - nem dől be a fideszes csapdának a Jobbik

A Jobbik alelnöke Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter mai bejelentésére reagált, amelyben azt javasolja az elvileg független NAV-nak, hogy a Jobbikra kirótt 663 millió forintos büntetés behajtását halassza el. A tárcavezető azt szeretné, hogy az adóhatóság ne indítson behajtási eljárást és ne érvényesítsen inkasszót az országgyűlési választásokat megelőzően.

A kivándorolt magyaroknak természetesen marad a megnehezített voksolás

A magyarországi lakcímmel rendelkező, külföldön tartózkodó választópolgárok a nagykövetségeken és konzulátusokon szavazhatnak.

A határon túliak magyarok levélben is szavazhatnak

Azok a magyar állampolgárok, akik nem rendelkeznek magyarországi lakcímmel, regisztráció után levélben adhatják le voksukat, de csak az országos pártlistára szavazhatnak. 


    
Egyéni választókerületben az a független vagy pártjelölt indulhat jelöltként, aki a választókerületben legalább ötszáz választópolgár ajánlott. Egy választópolgár több jelöltet is ajánlhat, de egy jelöltet csak egyszer. A jelölteknek március 5-ig kell összegyűjteniük az induláshoz szükséges számú ajánlást.
    
Országos pártlistát az a párt állíthat, amely legalább kilenc megyében és a fővárosban, legalább 27 egyéni választókerületben önálló jelöltet állított. Országos nemzetiségi önkormányzat nemzetiségi listát állíthat, ehhez a névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként szereplő választópolgárok legalább egy százalékának ajánlása szükséges. Az országos listákat március 6-ig kell bejelenteni a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB).
    
Az országos listát állító pártok és nemzetiségi önkormányzatok delegáltat küldhetnek az NVB-be.


    
Az egyéni választókerületben az a jelölt lesz országgyűlési képviselő, aki a legtöbb érvényes szavazatot (relatív többség) kapta. Azok a szavazatok, amelyeket egyéni mandátumszerzéshez nem számítanak be, töredékszavazatnak minősülnek, ezeket az országos pártlistás mandátumok kiosztásánál veszik figyelembe. Töredékszavazatnak minősül a győztes jelölt minden olyan szavazata is, amely már nem volt szükséges a mandátum megszerzéséhez, vagyis a második legtöbb szavazatot elérő jelölt eggyel növelt szavazatainak kivonása után fennmaradó szavazatszám.
    
Az országos listáról kiadható mandátumoknál figyelembe veszik az egyéni választókerületi töredékszavazatokat, valamint a pártlistára leadott voksokat. 
    
Nem szerezhet mandátumot az a pártlista, amely a pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat legalább öt százalékát nem érte el (öt százalékos küszöb), valamint az a közös pártlista, amely a tíz százalékot nem érte el, illetve kettőnél több párt által állított közös pártlista esetén a 15 százalékot.
    
Az országos listás mandátumok kiosztásához először összegzik az összes töredékszavazatot, valamint az összes pártlistás és nemzetiségi listás szavazatot, majd ezt elosztják 93-mal (a kiadható mandátumok száma), és az eredményt tovább osztják néggyel, az így kapott hányados egész része a kedvezményes kvóta, amivel a nemzetiségek kedvezményes mandátumhoz juthatnak.
    
Ha egy adott nemzetiségi listára jutó szavazatok száma nagyobb vagy egyenlő, mint a kedvezményes kvóta, az adott nemzetiségi lista kedvezményes mandátumot kap. Egy nemzetiségi lista csak egy kedvezményes mandátumot kaphat, és az országos listás mandátumok számát csökkenteni kell a kiosztott kedvezményes mandátumok számával.
   
A fennmaradó mandátumokat a küszöböt elérő pártlisták és nemzetiségi listák között osztják szét, a korábbi gyakorlatnak megfelelően az úgynevezett legnagyobb átlag elve alapján. Ez az úgynevezett D'Hondt-módszer, amelyet Victor d'Hondt belga matematikus dolgozott ki 1878-ban.
    
Első lépésként egy táblázatot készítenek, a táblázatnak annyi sora van, ahány országos listás mandátumot ki kell osztani. A táblázat első sorában a listákra jutó töredékszavazatot tüntetik fel, a másodikban a felét, a harmadikban a harmadát és így tovább.
    
A mandátumokat úgy osztják ki, hogy megkeresik a táblázatban előforduló legnagyobb számot, és amelyik lista számoszlopában ez található, az a lista kap egy mandátumot. Ezután megkeresik a következő legnagyobb számot, és az eljárást addig folytatják, amíg ki nem osztják az összes mandátumot.
    
A választás egyéni választókerületi eredményét a külképviseleteken, illetve levélben leadott szavazatok hazaszállítását és megszámlálását követően, várhatóan április 14-ig állapítják meg, az országos listás eredményt pedig várhatóan április 27-ig.
    
Az alaptörvény szerint az új Országgyűlés alakuló ülését a köztársasági elnök hívja össze - a választást követő harminc napon belüli időpontra -, a miniszterelnököt a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés tagjai többségének szavazatával választja. A miniszterelnök megválasztásáról, továbbá a kormány programjának elfogadásáról az Országgyűlés egyszerre határoz. Az elmúlt öt törvényhozási választás esetében a gyakorlat azt mutatta, hogy az Országgyűlés alakuló ülését követően másfél-négy hét elteltével letette az esküt az új kormány.